Celeb

365 ajándékot kapott Berki kislánya

kbv

Létrehozva: 2016.11.29.

A hároméves Natasa Zselykének egy éven át minden napra jut meglepetés. A kéretlenül kapott ajándékoknak külön tároló kell.

Igazán kevés kislány mondhatja el magáról azt, amit Berki Natasa Zselyke. Nemcsak arra gondolunk, hogy édesapja maga Berki Krisztián, hanem hogy az Édes élet főszereplője mekkora bulit rendezett a kislány harmadik születésnapjára. A szülők ötven vendéget hívtak, kibéreltek egy egész játszóházat, a vendégek pedig nem kevesebb, mint 365 ajándékkal érkeztek a nagy napra. Natinak a Kicsi Gesztenye Klub szerep­lői élőben éne­keltek. Csoda-e, hogy a kicsi csillogó szemmel táncolta végig az egész bulit.

– Natika nagyon várta a születésnapját, és számára a legfontosabb az volt, hogy a Kicsi Gesztenye Klub napocskája ott legyen. Ő a kedvenc figurája. Nati semmiben sem szenvedhet hiányt, ezért is döntöttünk úgy, hogy kibérelünk egy teljes játszóházat, és meghívjuk a barátainkat egy nagy, közös ünneplésre. Csaptunk volna nagyobb bulit is, csak nem találtunk nagyobb játszóházat – mondta nevetve Berki, aki azt is elárulta: a kislányt egyáltalán nem zavarta a nagy felhajtás.

– Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat az által, hogy tévézünk, mivel Pamela Natika születését követően már a második héten forgatott, így a kislányunk na­gyon gyorsan és nagyon jól szocializálódott, ami­nek az előnyeit szülőként is élvezhetjük – folytatta a mű­sorvezető, aki azt is elmondta, hogy nemcsak vendégből akadt sok, Natinak há­rom szülinapi tortája is volt.

Nati egyébként a rengeteg ünneplőtől egy egész évre való játékot kapott. –  Hiába kértem meg a barátokat és az ismerősöket, hogy ne hozzanak semmit, annyira nem vették ezt figyelembe, hogy külön tárolót kellett kibérelnem az ajándékoknak. A jövőben ezt határozottabban fogom tiltani, de most azt a megoldást találtuk ki, hogy jövőre minden nap kap majd valamit ezek közül – mondta Berki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713496511
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713496511
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713496511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713496511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók