Celeb

300 barátnő után lett szerelmes Aurelio

ozs

Létrehozva: 2016.06.08.

Több száz barátnővel a háta mögött VV Aurelio végre megtalálta az igazit, a gyönyörű Dominika személyében, akit ki is vett a munkából.

A helikopterezéséről elhíresült valóságshow-sztár, VV Aurelio kilenc hónapja szűrte össze a levet kedvesével.

– Sose voltam még ilyen szerelmes. Nem vagyok nagyon hű­séges típus, de Dominika még ezt is ki tudja hozni belőlem. Életem eddigi 25 éve alatt volt vagy háromszáz barátnőm, igaz, némelyik csak pár percre, de sose volt olyan normális csajom, akinek az a fontos, hogy legyen munkahelye. Ehelyett általában olyanokat találtam, akik annyit értek, mint a magyar forint: semmit. Csak a sült galambot várták  – elevenítette fel csajozós emlékeit Aurelio, akinek szinte felfoghatatlan, hogy az „aranyásó” lányokon kívül másmilyenek is léteznek. Ezért most úgy érzi, ez a lány csak egy álom. Elképzelhetetlen számára, hogy végre van egy nő, akit nem a buli, hanem a jövője érdekel.

– Ennél jobbat nem is kívánhatna magának az ember, és hozzáteszem, hogy Dominika egy istennő, még sose volt ilyen szexi nő mellettem – áradozott az amorózó, aki a minap kivette kedvesét a munkahelyéről.

– Szegénykém, egy dohányboltban dolgozott napi tizenkét órát. A főnöke viszont nem volt hajlandó legalább egy tízest emelni a fizetésén, így Domi havi 40 ezernél többet nem tudott magára költeni. Mondtam neki, inkább odaadom én azt a negyvenezret, de nem fogja egy trafikban lehúzni az életét. Amíg nem talál valami jobb munkalehetőséget, addig én keresem kettőnkre a pénzt. Hogy mivel? Éppen amivel tudom, szerencsejátékok vagy tévés szereplés.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086213_auto_resized.png
origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715113
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715113
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról