Celeb

220 ezret csalt el az egykori Barátok köztös

D. A.

Létrehozva: 2017.01.10.

Forrás: Móricz István

Két évvel ezelőtt derült égből villámcsapásként jött a hír, majd süvített végig az interneten, és az újságokban, hogy csalás miatt nyomoz a rendőrség a Barátok közt egykori sztárja, Halász Gábor ellen. A sorozat Hoffer Misije tíz évvel ezelőtt a képernyőről igen komoly pályára váltott. Miután kiszállt a sorozatból, egy Zala megyei község, Kiskutas polgármestere lett, ám a karrierépítés nem ment simán. Nem sokkal később szinte sokkolta rajongóit és az általa vezetett település lakóit, miután kiderült: Halász jelentős kárt okozó csalás miatt került a rendőrség látókörébe. 

Azzal gyanúsították, hogy olyan vezető pozíciót töltött be, amihez nem volt meg az előírt képesítése. A gyanú szerint egy városi művelődési központot vezetett, és úgy vette fel több éven át a fizetését, hogy képesítés hiánya miatt ehhez nem lett volna joga. Az intézmény önkormányzati pénzből gazdálkodott, így törvény szabályozza, hogy milyen képesítéssel lehet csak betölteni pozíciókat. A Bors megtudta: az egykori színészt elítélték, ügyét az ügyészség már le is zárta. 

Halász megrovással úszta meg tettét, miután visszafizette az elcsalt összeget. Pontosan 220 ezer forintot. 

A Zala Megyei Főügyészség illetékesének válaszából kiderül, hogy a színész nyelvvizsga hiánya miatt bukhatott meg. 

– Tájékoztatom, hogy a csalás vétsége miatt H. Gábor ellen folyamatban volt büntető ügyben a nyomozást a Keszthelyi Járási Ügyészség megrovás alkalmazásával megszüntette, figyelemmel arra is, hogy a jogosulatlanul felvett nyelvpótlékát maradéktalanul visszafizette – mondta el a Borsnak a sajtószóvivő. 

Természetesen kerestük Halász Gábort is, de eddig nem reagált a megkeresésünkre. 

Mit mond a törvény?

Megkerestük Dr. Sztrilich András Péter ügyvédet, aki kérdésünkre elmondta, hogy idegen-nyelvtudási pótlékra (közismertebb nevén nyelvvizsgapótlékra) azok a közalkalmazottak jogosultak, akik olyan munkakört töltenek be, amelyben a magyar nyelv mellett meghatározott idegen nyelv rendszeres használata is indokolt.

– A pótlék megállapításának további feltétele, hogy a meghatározott idegen nyelvből a közalkalmazott állami nyelvvizsga eredményes letételét igazoló bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű igazolással rendelkezzék. Ha valaki ezen igazolással nem rendelkezik és mégis felveszi a pótlékot a Btk. 373. §-ába ütköző csalást követ el, amelyet a törvény alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni. Ha azonban a gyanúsított tevőleges megbánó magatartást tanúsít (pl.: megtéríti az okozott kárt) és az Ügyészség úgy ítéli meg, hogy a cselekménye már nem veszélyes, vagy oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen, akkor megrovás alkalmazása mellett megszüntetheti az eljárást. Ez utóbbi esetben az illetőt nem ítélik el, így büntetlen előéletéről tanúskodó erkölcsi bizonyítványt is kaphat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713621617
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147292_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143526_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713621617
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713621617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713621617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713621617
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?