Sérülés

Kárpáti Rebeka imposztor-szindrómával küzd

Dráviczki Ákos

Létrehozva: 2024.05.22.

Bicegve érkezett a fotózásra a Tündérszépek mentora, pedig több mint egy hónappal ezelőtt sérült meg a lába. Mint kiderült, Kárpáti Rebeka bokája súlyosabban sérült meg: nem egy aprócska húzódásról van szó. Ráadásul nemcsak a bokájának, de a lelkének is gyógyulnia kell még.

Kárpáti Rebeka mindig mosolyog, még akkor is, amikor sérült lábával igyekszik eljutni A pontból B-be. A hot! magazinnak azonban elárulta, hogyan szokta feldolgozni az élet adta nehézségeket, és azt, hogy mentálisan hogyan áll saját magához.

HOT FELTÖLTÉS - KÁRPÁTI REBEKA - SZL
Kárpáti Rebeka bokájában három szalag elszakadt - Fotó: Szabolcs László / hot magazin

hot!: Az első hírek még egy kis sérülésről szóltak. Hogy lehet, hogy még mindig sántítasz?

Kárpáti Rebeka: Amikor megtörtént az edzésen a baj, és az edzőm bevitt a baleseti sebészetre, az orvos azt mondta, hogy nincs sem törés, sem szakadás, ezért elég csak jegelni. Az öcsémék jöttek értem, és hiába mondták, hogy nem kell mankó, vettem egyet, sőt, egy bokaszorítót is. De amikor másfél héttel később még mindig alig tudtam lábra állni, a bokám pedig kék-zöld maradt, a barátaim és a kollégáim is mondták, hogy nem vagyok normális, ha nem vizsgáltatom ki jobban. Így csináltattam egy MR-vizsgálatot, majd eljutottam egy klinikára, ahol megállapították, hogy három szalagom elszakadt. Ezt ma már nem műtik, így gyógytornára járok, illetve háromféle gyógyterápiára. Éppen ma megyek kontrollra, de még mindig bicebóca vagyok.

hot!: A mozgás nehézsége milyen hatással van az életedre?

Kárpáti Rebeka: Nagyon sok mindenre kihat. A munka tekintetében a Játékszínben minden darabban beugranak helyettem, hiszen vannak olyan jeleneteim, amikor magas sarkúban vagyok, vagy sokat lépcsőzöm, és ezek mind olyan helyzetek, amik veszélyesek, hiszen nem magabiztos a járásom. A boltomban sem tudok anyagokat cipelni vagy zsákokat mozgatni. Ez a szituáció sokkal komolyabb, mint gondoltam, de szerintem az élet üzenni akar valamit. Most másokra voltam utalva, ami számomra borzasztóan nehéz, viszont megtanultam segítséget kérni, és delegálni a feladatokat. Lépcsős helyen lakom, és nem tudtam például bevásárolni, teregetni vagy felmosni. Hiába mondták a barátaim, hogy átjönnek, segítenek, elintézik helyettem a bevásárlást, én azt mondtam, hogy nem kell, megoldom egyedül. Aztán rájöttem, hogy nem vagyok képes egyedül megoldani. Még a házhoz rendelt bevásárlást sem tudtam felhozni a lakásba.

HOT FELTÖLTÉS - KÁRPÁTI REBEKA - SZL
Mindig is úgy érezte, hogy egyedül meg tud oldani mindent - Fotó: Szabolcs László / hot magazin

„Nemcsak fizikai, lelki tünetei is voltak”

hot!: Az egészségedet illetően nem titok, hogy pajzsmirigy-alulműködésed van, illetve inzulinrezisztens vagy. Ezek súlyos betegségek. Hogyan derültek ki nálad?

Kárpáti Rebeka: Körülbelül 16 éves koromban kezdődött, először nagyon hízékony és fáradékony lettem. Aki ismer, az tudja, hogy egyébként is az a szuperképességem, hogy bárhol és bármikor el tudok aludni. Akkor ez fokozódott, például délután háromkor írtam a házi feladatomat, és egyszerűen elaludtam közben. De nemcsak fizikai, lelki tünetei is voltak. Rossz kedvű lettem és nagyon negatív. Normális esetben olyan vagyok, hogy hajrá, megyünk előre, nem baj, megoldjuk, röhögünk, utánam az özönvíz. De akkor egykedvűvé váltam, és főleg a dolgok rossz oldalát néztem.

hot!: Ezek a betegségek lehetnek akár genetikai eredetűek is, amik traumák hatására előjönnek. A szüleid kapcsolata pedig éppen akkoriban romlott meg nagyon.

Kárpáti Rebeka: Lehet, hogy van ilyen, ez a genetikai megközelítés egy kicsit „nesze, semmi, fogd meg jól”. Mindenki életében vannak traumák, amiket nincs értelme egymáséhoz méregetni. Van olyan betegség, amit nem lehet csak orvosi módszerekkel gyógyítani, kell, hogy az ember pozitív legyen. Én a harmóniában hiszek, hogy a kettő egyensúlyára van szükség. Nálam mindig nagy szerepet játszott a fizikai mellett a mentális egészség is. A traumákat illetően, szerintem az a feladatunk az életben, hogy a lehető legjobban oldjuk meg, amit elénk dob, tanuljunk belőle, építkezzünk belőle, és vigyük tovább a hasznos tapasztalatot.

HOT FELTÖLTÉS - KÁRPÁTI REBEKA - SZL
A Zsákbamacska a szerelemprojektje - Fotó: Szabolcs László / hot magazin

„Azt, hogy mi lesz a jövőben, majd meglátjuk”

hot!: Ezek szerint például a szüleid válásából te megerősödve jöttél ki?

Kárpáti Rebeka: Túlságosan is! Az egész gyerekkoromból azzal a hozzáállással jöttem ki, hogy én oldok meg a szó szoros értelmében mindent, nem szeretek segítséget kérni. Nem szorulok rá senkire, átmegyek a falon is, ha kell. Ez a hozzáállás gyerekkoromban nagyon sokat segített, viszont az utóbbi pár évben tudatosan meg kellett tanulnom, hogy milyen „törékeny nőnek” lenni. És ezt nem csak a párkapcsolatra értem. Bármilyen helyzetben bárkire rácsaptam az ajtót, mert tudtam, hogy oldom meg nélküle az életem. Tudtam, mit akarok, hogy a jég hátán is megélek, és hirtelen voltam. Ebben kezdtem finomodni.

hot!: Ha ez egy tudatos döntés, akkor minek köszönhető?

Kárpáti Rebeka: Most már tudatos. Szerintem az élethelyzetemnek, a párkapcsolatomnak köszönhető, és annak, hogy felnőttem, hiszen nemsokára 30 éves leszek.

hot!: Apropó párkapcsolat: hogy állsz a szerelemmel?

Kárpáti Rebeka: Köszönöm szépen, nagyon jól elvagyok! 

Kiegyensúlyozott vagyok, egyengetem a vállalkozásomat, játszom a színházban, a saját projektjeimmel foglalkozom, ezekre koncentrálok.

 Illetve otthon főzőcskézek, meg pakolgatok. Azt, hogy mi lesz a jövőben, majd meglátjuk.

HOT FELTÖLTÉS - KÁRPÁTI REBEKA - SZL
Úgy érzi, imposztorszindrómában szenved - Fotó: Szabolcs László / hot magazin

Kárpáti Rebeka sosem elégedett a teljesítményével

hot!: Akkor beszélgessünk arról, hogyan éled meg, hogy még nem töltötted be a harmincat, de már sikeres színésznő és üzletasszony vagy.

Kárpáti Rebeka: 

Ami azt illeti, imposztorszindrómám van, vagyis nem ismerem el a saját sikereimet, és nem tudom feldolgozni, ha valamit tényleg jól csinálok. Soha semmi nem elég, és nem a pénzt értem ezalatt, egyszerűen mindig arra gondolok, hogy amit elértem, az lehetne még jobb.

 Ez nem jó mentalitás, főleg, hogy kifelé nem is ezt mutatom, de így élem meg. Ezeket végiggondolom, megemésztem, de nem beszélek róla, engem senki nem hall panaszkodni. A kollégáim felé azt sugárzom, hogy tök szuperek – ami így is van –, jövünk-megyünk, csináljuk, és egyébként ők maguk is ilyen lendületesek, ami hatalmas energiát ad, szerintem ez a sikerünk egyik kulcsa.

hot!: Vagyis igyekszel mindig pozitív lenni?

Kárpáti Rebeka: Abban nem hiszek, hogy ha valami felrobban vagy összedől, akkor annak is a jó oldalát kell nézni. Szerintem manapság már sokszor toxikusan pozitívak az emberek. Igenis néha meg kell állni, kiengedni a fáradt gőzt, összeesni, sírni, kibeszélni magamból, és ha kiürült a lelkem, akkor újra van helye a jónak, és tovább lehet lépni. Meg kell élni a rosszat is, le kell menni a gödör legaljára, mert a létrát felfelé csak oda lehet letámasztani.

hot!: A boltod és a színház mellett a tévézés már csak hobbi?

Kárpáti Rebeka: Nem, a Zsákbamacska nekem szerelemprojekt. Szerettem a csapatot, jó volt a régiekkel találkozni, új kollégákat megismerni, és maga a műsorformátum is nagyon tetszik. Igazából két éve vezettem utoljára műsort a TV2-n, szóval örülök, hogy újra felvettük a kapcsolatot a csatornával, és úgy gondolom, ez egy jó, új irány kezdete is lehet.

A friss hot! magazinban további érdekes sztártörténeteket olvashat -  Fotó:  hot! magazin

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek