Kapcsolat

Szintet lépett Danics Dóra kapcsolata, különleges közös hobbit találtak a szerelmével

K. B.N.

Létrehozva: 2024.05.13.

Rendkívüli körülmények között találtak egymásra a szerelmesek. Danics Dóra és párja, Bence kapcsolata mégis kiállta ezt a próbát. Azóta pedig szintet is léptek.

Tavaly nyáron egy ország izgulhatta végig a Celebrandi című társkereső reality adásaiban Danics Dóra és Bence ismerkedését. Már az első randik alatt izzott köztük a levegő, a műsor óta pedig össze is költöztek.

HOT MAGAZIN Danics Dóra és a párja szintet léptek: Bencének végre sikerült elválnia a feleségétől BORS
Danics Dóra és párja Bence együtt tanulnak gitározni – Fotó: archív / HOT MAGAZIN

Most vagyunk tíz hónaposak, és ezalatt rengeteg minden történt köztünk: néhány hónapja összeköltöztünk, Ben­cé­nek pedig sikerült elválnia. A műsor alatt ez még folyamatban volt, így viszont, hogy túl vagyunk ezen, még jobb ez a kapcsolat – kezdte a hot! magazinnak az énekesnő.

Eleinte többet kellett utaz­niuk Győrből Pestre, de most már egyre több időt töltenek együtt. Igaz, Dórinak még van kötelezettsége a fővárosban, de ez nem okoz problémát.

Nagyon sok a hasonlóság köztünk: mindketten korán kelők vagyunk, hasonlóan működik a bioritmusunk, szeretünk jógázni, és imádunk a kutyusainkkal mászkálni. A házunkhoz közel van egy szuper rét, ahová szeretjük kivinni őket sétálni. 

Bence légzésterapeuta, sokat tanított nekem a légzésről. Nemrég pedig lett egy közös hobbink is: a muzsikálás. Mindkettőnknek van egy gitároktatója, és mindig megmutatjuk egymásnak, hogy ki mit tanult, és együtt gyakorlunk.

HOT MAGAZIN Danics Dóra és a párja szintet léptek: Bencének végre sikerült elválnia a feleségétől BORS
Bence azt mondja Dóriban megtalálta az igazit – Fotó: archív / HOT MAGAZIN

Danics Dóra kapcsolatában a megértés dominál

Bence az érzelmek mellett nagyon tudatosan áll hozzá a kapcsolatukhoz. Tisztában van azzal, hogy rengeteg munka kell ahhoz, hogy két ember között jól működjön a párkapcsolat.

Még nem találkoztam olyannal, aki megtalálta az igazit, a tökéleteset. Ehhez ugyanis sok munka és csiszolódás kell. Azt viszont kezdettől fogva tudtam, hogy megtaláltam Dóriban azt a személyt, akivel jó együtt dolgozni egy olyan kapcsolaton, ami hosszú távon működhet – jelentette ki Bence. – Mindennek az alapja a megértés. Ha ez sikerül, és aztán figyelünk is erre, akkor innentől kezdve teljesen butaságnak tűnik az, amit előtte gondoltam. Ezért is van az, hogy nem sűrűn fordul elő köztünk konfliktus. Szerintem ott történhet vita vagy veszekedés, ahol nincs őszinte kommunikáció. Ha mégis előfordul, akkor azt megbeszéljük. Mind a ketten meg akarjuk érteni, hogy a másik min megy keresztül, tehát a megértés dominál, nem a harag.

Az ígéret szép szó...

Közeleg Dóri és Bence kapcsolatának első évfordulója, de egyelőre nincs konkrét tervük az ünneplésre.

Biztosan lesz valamilyen jó program, ahol megünnepeljük magunkat. A műsor legvégén bementünk a Lupa-tóba, ott csattant el az első csókunk. Akkor megígértük egymásnak, hogy egyszer átússzuk. Lehet, hogy ez lenne a legjobb módja az ünneplésnek – tekintett a jövőbe az X-Faktor korábbi győztese.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek