IMA

Hatalmas a baj! Kórházba került a magyar együttes sztárja „Imádkozzatok érte”

D.G.

Létrehozva: 2024.04.12.

Zenésztársai arra kérnek mindenkit, hogy imádkozzanak a gitárosukért.

A Kowalsky meg a Vega zenekar nem csak hazánk egyik legfelkapottabb, de bizonyosan az egyik legtöbbet koncertező együttese. A zenekar következő turnéja most pénteken indul Vecsésen, arra a bulijukra már az összes jegy elkelt. S bár a koncertet mindenképpen megtartják, de a roppant népszerű gitárosuk, Vidák Robi nélkül. A More becenévre hallgató zenész állapota súlyos, de egyelőre nem tudták megmondani az orvosok mi a baj és azt sem, mikor lép legközelebb színpadra. 

Kowalsky meg a Vega
A népszerű együttes gitárosa, Vidák Robi (fent bal szélen) egy hete került kórházba (Fotó: Facebook/Kowalsky meg a Vega)

Gyógyíthatatlan betegségre gyanakodtak

A Kowalsky meg a Vega együttes sztárja egy hete került kórházba. A zenekar nagyon összetartó, a tagok igyekszenek benne és családjában tartani az erőt és arra kérnek mindenkit, hogy imádkozzanak Robiért. A gitárosnál olyan durva tünetek jelentkeztek, ami miatt először mindenki gyógyíthatatlan betegségre gondolt. Robi ugyanis látásproblémával, szédüléssel küzdött Robi, és egy időre sajnos a látását is elvesztette a bal szemére Több vizsgálaton átesett, végül az orvosok bent tartották a kórházban.

Az biztos, hogy valami idegi rendellenesség lépett nála fel, hogy mi pontosan, nem tudni – kezdte a Tények Plusz riporterének a Kowalsky meg a Vega frontembere. 

De hogy mi pontosan, azt nem tudni, de azt okozta, hogy a szemmozgató izmok felmondták a szolgálatot, egyelőre ennyit tudunk. Az orvosok az első vizsgálatok után súlyos, gyógyíthatatlan betegségre, sclerosis multipplexre gondoltak. Valami idegpályákkal kapcsolatos dolog merült fel, ez egészen bizonyos. Hála az égnek a legdurvább eshetőségeket kizárták. Valóban voltak olyan foltok, amelyek erre a betegségre utaltak, de végül ezt is kizárták. Bízunk benne, hogy minél hamarabb visszatérhet a színpadra, kérünk mindenkit imádkozzanak érte! 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193181_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Napindító: Dunda György - Polgárok támadták a nagyszőlősi hadkiegészítő irodát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715007910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715007910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715007910
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek