pénz

G.w.M: Számolj havi húsz millióval haknikból — videó

M. K.

Létrehozva: 2024.04.09.

A rapper lesz a péntek esti Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor vendége. G.w.M megdöbbentő részletességgel számolt be az életéről Hajdú Péternél.

G.w.M már az előzetes alapján hajmeresztő dolgokat mesél Hajdú Péter műsorában, többek között azt, hogy ő azért olyan környékről származik, ahol  mások a körülmények: Régen a gát utcában minden kapualjban volt 5-10 gyerek kis késekkel, ott fehér embert nem igazán lehetett látni.”

G.w.M
G.w.M havi húszmilliós keresettel számol (Fotó: Szabolcs László/hot! magazin)

Meglepő számok

Kulcsár Edina férje őrületes lazasággal osztotta meg bevételeit, a műsorvezető is meghökkent, mennyiből él a sztárpár.

Számolj csak havonta 20 millió forint keresettel. Mondjuk egy millió a gázsi és elmész hússzor, ha top előadó vagy. Most picit mondtam.

Hajdú visszakérdezett, hogy valóban megkeres-e ennyit az énekes, mire G.w.M. csak annyit válaszolt, hogy „most épp semennyiért nem megy fellépni.

G.w.M-éknek sajátos szokásaik vannak

Hajdú Péter nehezményezte, hogy az énekes mennyire keményen beszólogat Edinának a reality-ben, például elhangzanak olyan mondatok tőle, hogy „hozz egy kávét, vagy állba verlek”, de G.w.M. hárított:

Ez csak vicc. Ahány ház, annyi szokás, Edina is viccel velem, hogy »fejezd be, vagy megborítalak«. Szerinted most meg tud engem borítani? Sokszor odajön, belém harap, aztán elszalad. Ez az egész egy viccelődés nálunk. Szívjuk egymás vérét, de Edina nem csak a feleségem és a szerelmem, hanem nagyon jó barátom is, és én is neki.

Kiderült azonban, hogy az exekkel változó a helyzet. G.w.M. elárulta, hogy Edina jól tud kommunikálni korábbi párjával, sőt a rapper maga is könnyen beszél vele, ha úgy alakul, azonban a „másik oldal abszolút nem működik”. Az énekes vélhetően volt feleségére utalt, hiszen, mint ismeretes, neki is született két gyermeke korábbi feleségétől, Edinával való kapcsolata előtt. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714967710
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714967710
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap