Elemzés

Teljesen elmúlt a szerelem Harry és Meghan között? A testbeszéd-szakértő aggasztó jeleket figyelt meg

N.T.

Létrehozva: 2023.09.04.

Meghan Markle és Harry herceg a héten lazítottak a gyeplőn és buliztak egy kicsit, nem is akárhol, ugyanis Beyoncé kaliforniai koncertjén kapták őket lencsevégre.

A 41 éves énekesnő a Renaissance World Tourjának következő állomásaként pénteken Kaliforniában lépett fel, és miután a díva már évek óta nem adott koncerteket, óriási volt az érdeklődés még a sztárok körében is, akik csak úgy hemzsegtek a közönség soraiban. Köztük volt Meghan Markle és Harry herceg is.

Harry herceg, Meghan Markle, Harry & Meghan dokumentumfilm, Netflix
Nagyon úgy fest, hogy valóban elillant a szerelem a házaspár kapcsolatából Fotó: YouTube

A lazítás közben készült fotókra pedig gyorsan le is csaptak a testbeszéd-szakértők, akik bizony meglepő állításokkal rukkoltak elő. Judi James szakértő szerint ugyanis míg Meghan és édesanyja, Doria Ragland igencsak jól érezték magukat, Beyoncé dalaira énekeltek és táncoltak, addig Harry hercegnek már közel sem volt olyan élvezetes a csajbuli.

A lesifotókon jól látszik, hogy a herceg sokat grimaszol és a telefonját nézegeti. James szerint ez egyértelműen azt mutatja, hogy míg Meghan és anyukája ledobták a gátlásaikat, addig Harry herceg azzal volt elfoglalva, hogy mielőbb túl legyen ezen.

 

Mi a franc baja van itt Harrynek? Az este a legjobb mókának tűnik, Meghan és Doria teljesen belejöttek a hangulatba, úgy ugrálnak és táncolnak, mint az izgatott rajongók. Mindketten ledobták a gátlásaikat, hogy olyan mozdulatokkal táncoljanak, amelyek az öröm és a boldogság kifejezései. Úgy tűnik, az egész társaság vidám hangulatban van, kivéve Harryt

 

– mondta testbeszéd-szakértő a Mirrornak. Majd két másik fotóról is beszélt, az egyiken Harry a telefonját nézegeti, míg a másikon Meghan csípőre tett kézzel Harry felé fordul, hogy ellenőrizze őt.

Harry az egyik képen hátrébb áll, távol a csoporttól, és a telefonját nézi. Egy másikon komor arccal, zsebre dugott kézzel áll, és előre bámul. Amikor Harry és Meghan egymás közelében állnak, úgy tűnik, Harry megkövült arckifejezéssel néz el a lánytól, miközben a lány csípőre tett kézzel nézi őt. A csípőre tett kéznyújtás gyakran haraggal, konfrontációval vagy a kihívás vágyával társul. Ez nagyon kirívó, szinkronizálatlan testbeszéd egy olyan pártól, akik általában teljesen összhangban vannak egymással

– magyarázta a szakértő. 

Egyébként korábban már több olyan pletyka is szárnyra kapott a pár körül, hogy véget ért a szerelmük és lassan ez lesz a sorsa a házasságuknak is, ezt pedig a mostani viselkedésük csak még jobban alátámasztotta. 
 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986910
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191546_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986910
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián