Újratervezés

Óriási örömhírt jelentett be Weisz Fanni, csak úgy repes a boldogságtól!

EVE

Létrehozva: 2023.09.23.

Módosítva: 2023.09.23.

Évekig tervezgette, vágyott rá, és most végre eljött a pillanat, hogy belépjen saját háza küszöbén a szépségkirálynő. Exkluzív interjút adott, és a Bors stábja elkísérhette Fannit az új családi fészkébe, amit saját kezűleg újít fel.

Hatalmas a boldogság Weisz Fanni háza táján! Szó szerint, ugyanis a mindig mosolygós Fanni megvette élete első saját házát, melyre annyira és olyan régóta vágyott. Stábunk pedig abban a megtiszteltetésesben részesült, hogy ott lehettünk, amikor Fanni megmutatta a nagyvilágnak a felújítandó épületet. 

Majdnem feladta a keresést: "Elegem van!"

Fanni és családja együtt vágták fejszéjüket a hatalmas munkába és az is igaz, hogy megannyi feladat vár még rájuk addig. Ám nem volt könnyű megtalálni magát a házat sem, mi több, időközben majdnem fel is adták a dolgot.

– Már nem is emlékszem, hogy hány házat néztünk meg, kerestük a legjobbat. A fő szempontok a következők voltak: nyugalom legyen, tiszta levegő, csend. Persze a "csend" az én fülemnek mindegy – mesélte viccelődve a siket modell, aki azt is hozzátette, lehet, hogy ő nem hall, de a rezgéseket ő is érzi, és ennek az agglomerációban lévő háznak nagyon jól voltak az energiái Fanniék szerint. 

A munkában segítségére sietett Szőlőke is, Fani pomerániai kiskutyája Fotó: Máté Krisztián

Hónapokig tartó keresgélés után Fanni kis híján fel is adta álmai házának megtalálását.

Mondtam az ingatlanosnak, hogy "elegem van!", nem akarok többet megnézni, egy sem olyan, amilyet szerettem volna.

– Másnap, a legnagyobb megdöbbenésünkre visszahívott, hogy megtalálta, ezt kerestük! Első látásra szerelem volt! Tökéletes! – tette hozzá Fanni, aki azóta is meghatódik minden alkalommal, amikor erre a sorsdöntő pillanatra visszaemlékszik. 

Sittet lapátol, fúr-farag Fanni is

Azonban a tündérmese kalandos része csak nemrég kezdődött el, hiszen Fanni egy használt lakást vásárolt, amit teljesen fel kell újítani. Ottjártunkkor is láthattuk, hogy a ház bizony még lakhatásra nem alkalmas. Felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem építkezésbe vágta a fejszéjét? 

Nem szerettem volna egy katalógusból kiválasztani a sokadik egyenházat.

– A saját ötleteimet is szeretném belevinni az otthonomba, ez a ház pedi, éppen alkalmas erre, hiszen nagyon jó kiinduló alap: statikailag stabil, és több generációnak tökéletes lehet –mesélt lelkesen. 

Fúr-farag is, ha kell Fotó: Máté Krisztián

– Itt már volt egy váz, amiben én is tudok dolgozni, belevinni saját magam, a képemre formálni. Inspirál ez engem, hogyan lehet a legjobbat kihozni a jó alapokból – folytatta Fanni, és hozzátette, hogy a kertbe egy jakuzzit és egy kerti sütögetőt is szeretnének, mely családi összejöveteleknek ad otthon majd. 

A festéshez értek a legjobban! Profi vagyok benne!

– mondta büszkén a modell, aki a laminált padlót is saját kezűleg szeretné lerakni, hiszen a kétkezi munkában elfárad ugyan, de a lelke feltöltődik, véli a volt szépségkirálynő. 

Nem fél, hogy bekoszolja magát, keményen dolgozik, hogy kész legyen minden karácsonyig Fotó: Máté Krisztián

Karácsonyig beköltözik

Már most imádja Fanni a kis létszámú települést, ahol a ház szomszédságában élőkkel is megismerkedtek már.

– Nagyon kedves mindenki, nyugodtak, pozitívak az emberek errefelé. Elmentünk a helyi cukrászdába is, mindenkivel beszélgettünk, nagyon helyes emberek. Már most úgy érezzük: otthon vagyunk! – mesélte jókedvűen a szőkeség, miközben a helyszínen a munkálatok zajlottak, időként megszakítva a kellemes beszélgetést. 

A szépséges Weisz Fanninak határozott elképzelése van arról is, mikor szeretne beköltözni a házba. 

Karácsonyig készen kell lennünk! Itt jön meg a Jézuska, így kell, hogy legyen!

 – tette hozzá bizakodóan és nagy mosollyal Fanni. 

Fanni nagyon nagy kedvvel kezdett bele a ház felújításába Fotó: Máté Krisztián

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183879_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981211
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián