TÚLSÚLY

"A falási rohamaim megmaradtak" – Gáspár Bea harcot vív visszatért kilóival

OG

Létrehozva: 2023.08.06.

A Hal a tortán háziasszonya újra súlyfelesleggel küzd. Ezúttal természetes úton, nem pedig beavatkozás által szeretné leadni kilóit az egészsége érdekében.

Gáspár Bea két évvel ezelőtt gastric sleeve, azaz gyomorcsökkentő műtéten esett át, ezáltal a nagy mennyiségű ételanyagokat nem tudja befogadni a szervezet. A műtét évében a mérleg valamivel több, mint 90 kilót mutatott, ami számára nagyon ijesztő volt. A beavatkozást követően több, mint 20 kilótól szabadult meg, ez az egészségi állapotára is jótékony hatással bírt. Sajnos sok ideig nem bírta visszafogni magát, így problémái kiújultak.

 Gáspár Bea a gyomorszűkítő műtét előtt Fotó: Saját

"A változókor összes tünetét produkálom"

Amikor lefogytam, azt hittem, az enyém a világ!

– A vérképemben a vonatkozó értékek rendeződtek ugyan, és végre jól éreztem magam a bőrömben, de a falási rohamaim megmaradtak, ilyenkor ropit ettem. Egy év alatt suttyomban visszakúszott 10 kiló, tehát már csak a leadott súlyom felét tudtam megtartani. Nagyon megrémültem, mert jövőre 50 éves leszek és a változókor összes tünetét produkálom, egyelőre a hőhullám kivételével. De nagyon lelassult az emésztésem, ha össze-vissza eszem, puffadok és vizesedek is – mondta elkeseredve a Hal a tortán háziasszonya.

Ahogy említette, jövőre 50. életévét fogja betölteni, így célkitűzésévé vált, hogy  ismételten visszanyerje az operáció utáni régi formáját. Mivel jól tudjuk, hogy a koplalás sosem segít a súlyproblémákkal küzdők számára, ezért bizonyos étrendkiegészítőket ajánlottak részére, ami hatékonynak bizonyult, eredménye pedig jól látható.

Gáspár Bea fogyása után. Szemmel látható a különbség Fotó: Saját

Sosem akartam én modell lenni, de szeretnék úgy sétálni, hogy nem fáj semmim, szeretnék újra tudni szuszogás nélkül lépcsőzni és nem utolsósorban nem puffadni, vizesedni.

Néhány hete ezért úgy döntöttem, életmódváltásra van szükségem, de önmagában az még nem vált be, olyasmire volt szükségem, ami beindítja a fogyást és ebben egy étrendkiegészítő segít. Mostanra visszatért a normális anyagcserém, és ezzel együtt elindultak lefelé a kilók, olvad rólam a zsír. Most voltam negyvenkilenc, és megfogadtam, az ötvenet már úgy fogom ünnepelni, hogy nagyon jól érzem magam a bőrömben, és jól is fogok kinézni – büszkélkedett Bea asszony a változásával kapcsolatban, aki ezúttal kizárólag természetes módszerekhez fog folyamodni.
 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715035512
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195105_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715035512
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715035512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715035512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség