royal

Nem tartott sokáig: új királyt koronáznak Nagy-Britanniában

Létrehozva: 2023.07.06.

Mutatjuk, mi a helyzet Károllyal és Kamillával.

Igazán szerencséseknek vallhatjuk magunkat, amiért a Hír TV közreműködésének köszönhetően élőben nézhettük végig a történelmi eseményt, Károly királlyá koronázását. Aki látta a csodálatos pillanatokat és a szemkápráztató pompát, az nem fogja elfelejteni, amíg csak él. Nem kellett azonban sokat várni, hogy új koronázásra virradjon Nagy Britannia. Az angol koronázás fényével értelemszerűen nem vetekedhet, de gyönyörű ceremónia kíséretében köszöntik a skótok újdonsült királyukat, III. Károlyt

Károlynak sokat kellett várnia arra, hogy király lehessen

Ismeretes, hogy az Egyesült Királyság tartományokból áll, s minden tartomány uralkodója a mindenkori angol király (vagy királynő). Károlyt két hónapja koronázták királlyá, ekkor pedig a teljes monarchia legitim uralkodója lett, beleértve Walest, Skóciát és Észak-Írországot is. A királyság minden tagja külön köszönti az újdonsült uralkodót, Skóciában pedig szerdán történt meg az ünnepélyes körmenet - tudta meg a Metropol.

Egy rendkívül díszes és nagyszabású ceremónia keretei között tisztelegtek az új király és királynő előtt. A körmenet nagyon látványos volt, Károly pedig egy aranyból, ezüstből és drágakövekből készült koronát és jogart kapott Díszes hintón érkeztek, majd egy ünnepi istentiszteleten vettek részt Edinburgh-ben – írja a Mirror.

Ugyanakkor nézeteltérések is voltak. A skótok egy része nem örült az új királynak, így tüntetést szerveztek.

Nem az én királyom

– skandálták, a protestálásuknak pedig a rendőrség egy külön helyszínt is kijelölt. Noha nem történt rendbontás, a rajongók nagyon dühösek voltak, mert szerintük a tüntetők sokkal jobb helyet kaptak, ahol jobban lehetett látni az eseményt. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/07/g2uYPKlOstC6EkGjJZMGFiIAQ1Iwl5ORvQsMLy9cHSk/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkyZmM2M2I2YzA5YTRmNDdiMWI5NmI1YmZiZGQ3NzEw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Rendkívül nehéz napok várnak III. Károlyra, maga alá temeti a fájdalma

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192169_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714971311
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191840_auto_resized.png
metropol.hu

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191943_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714971311
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184840_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián