hűha

Mintha ikrek lennének: így néz ki most Terence Hill fia

sv

Létrehozva: 2023.05.02.

Módosítva: 2023.05.02.

Terence Hill a magyarok egyik kedvenc színésze. Országunkban nagy sikereket értek el a filmjei, most pedig egy eddig soha nem látott fotót mutatott.

A Bud Spencer és Terence Hill páros igazi legendának számít Magyarországon. Az olasz színészek többek között olyan filmekben szerepeltek együtt, mint a Kincs, ami nincs; Nincs kettő négy nélkül; Különben dühbe jövünk, és még folytathatnánk a sort. Most a szőke színész megmutatta fiát, és a rajongóknak leesett az álla.

Terence Hill
Terence Hill szereti a magyarokat. Fotó: AFP

Kevés olyan ország van, ahol ekkora népszerűségre tett szert a Bud Spencer és Terence Hill páros, mint Magyarország. Talán még hazájukban, Olaszországban sincs annyi rajongójuk, mint nálunk, ezért pedig a két színész mindig is hálás volt. Ahogy arról már írtunk, Bud Spencer fia megköszönte a budapestieknek azt, hogy egy gyönyörű falfestményt készítettek az apjáról, 2016 júniusában pedig az egész országot megrázta a hír, miszerint a színészóriás elhunyt. 

Terence Hill is tisztában van azzal, hogy mennyire szeretjük, így ő is nagyon hálás a magyarok szeretetéért. Most pedig egy olyan fotót mutatott, amellyel minden rajongót megörvendeztetett. Fiát ugyanis nem mutatja meg túl gyakran, kedves barátja, Riccardo „Jeff“ Pizzuti születésnapja alkalmából azonban kivételt tett. Fiával való közös fotóval köszöntötte a színészt és kaszkadőrt, annyit pedig bizton állíthatunk, hogy le sem tagadhatnák a rokonságot egymás között. 

A fotón bal oldalon Terence Hill fia látható, akire a színészóriás átörökítette csibészi vonásait, és aki éppen úgy néz ki, mint apja fiatalabb korában. Tejföl szőke haja és világító kék szemei megtévesztővé teszik a hasonlóságot. Jobb oldalon pedig a születésnapos Riccardo „Jeff“ Pizzuti áll, aki sokat dolgozott együtt Hill-lel. 

https://cdn.borsonline.hu/2019/03/pSPzyj6efotrP2iS87PGOMi4dpEuOF0ZpD2Y1JRfl-E/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkYzBmNjMyNmM0NjQ2MDc5Mjg3YTAyYTcyOWZiMzg0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Meseszép! Ebben a nyaralóban volt igazán otthon Bud Spencer – fotók

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188993_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország újabb drámai világháborús lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714958109
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191714_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Labdarúgó NB II - Bajnok és feljutott a Nyíregyháza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714958109
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17167468_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 27-május 3.: Jókedv és felhőtlen boldogság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap