Botrány

Tovább dagad a botrány! Durva, ami kiderült Opitz Barbi "barátjáról"

Létrehozva: 2023.05.17.

Opitz Barbi durván kiosztotta a barátját.

Aggódnak az ismerősei Opitz Barbiért, aki alig öt hónappal a rendőrségi ügy után ismét egymásra talált párjával, Alberttel. Az énekesnő nemrég több fotót is megosztott a közösségi oldalán, melyeken a 19 éves fiúval látható.

Opitz Barbi durván kiosztotta a barátját Fotó: Szabolcs László

„Barbiról már hónapok óta nem hallottam semmit, egyik pillanatról a másikra tűnt el az életünkből. Legutoljára tavaly december végén beszéltem vele, mikor volt az a bizonyos rendőrségi ügye, de már akkor is furcsán viselkedett. Szerettünk volna neki segíteni, de élből elutasította, most pedig megdöbbenve látom, hogy ismét együtt van Alberttel. Nem gondoltam volna, hogy a történtek után kaphat még esélyt a fiú, de úgy tűnik, Barbi máshogy gondolta...” - nyilatkozta az énekesnő egyik barátja. Hozzátette: aggódnak Barbiért.

Cikkünk megjelenése után az énekesnő az Instagram-oldalán fakadt ki, és tette tisztába a dolgokat.

„Csak szólok, hogy összesen 3 barátom van, akik tényleg igazi barátok és számíthatok rájuk,

ezeken kívül van 2, ha szemét lennék, írhatnék neveket! Akiket hiába kerestem, igen én, mindenkire volt idejük, csak rám nem, a nagy „barátok”, és a cikkből kell megtudjam, ezek közül az egyik „nagy barátról”, hogy mennyire aggódik értem.

És hogy én tűntem el, miközben chateket tudnék kirakni, hogy én hányszor kerestem, és hányszor „nem ért rá”, nem csak találkozni, hanem még írni se, hónapokig. De ő ilyet nyilatkozik, hogy én eltűntem hónapok óta” – fogalmazott Barbi, aki hálát az az Istennek, hogy vannak igaz barátai.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193821_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715046011
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715046011
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715046011
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715046011
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője