CÉL

Szabó Ádám énekesnőt farag a kedveséből

DrCell

Létrehozva: 2023.04.15.

Módosítva: 2023.04.15.

Amióta az énekes megtudta, milyen hangi adottságokkal rendelkezik a kedvese eldöntötte, mindent megtesz azért, hogy Jennifer sikeres énekesnő legyen.

Szabó Ádám és kedvese néhány nappal ezelőtt jelentették be, hogy közös formációt hoznak létre. Sejteni lehetett, hogy készülnek valamire, már csak azért is, hogy ne hagyják cserben azokat a követőket, akik szájtátva hallgatták Jennifert. 

A lány decemberben hatalmas meglepetést okozott, amikor dalra fakadt. Elsősorban Ádámnak, hiszen sejtelme sem volt arról, milyen hangi adottságokkal áldotta meg szerelmét a sors. Amikor az énekes a stúdióban dolgozik, Jenni szívesen vele tart. Egy alkalommal arra kérte Ádámot, hadd énekelje el az egyik régi kedvencét. A lány hangja annyira magával ragadta, hogy rögtön felvételt készített és a végeredményt megmutatta a rajongóinak is. Azóta több alkalommal is megajándékozták az embereket egy-egy dallal, most pedig, a formáció megalakulása után Ádám úgy érezte, ideje lefektetni bizonyos szabályokat.
 

Jenni kapott pár megjegyzést, hogy amikor -énekel és a nagyérdemű, abszolút hallással rendelkező és otthoni fotelében életük java részét megélő kritikusok feldolgozzák, amit hallanak és az lesz a konklúzió, hogy na ne már gyerekek…- biztos nem az Ő hangja, kamu, autotune, minek énekel, minek akar énekelni, minek akar fejlődni, minek akar letenni valamit az asztalra, minek kapaszkodik fel a harmonikáson...

 - írta Ádám a legutóbbi Instagram-bejegyzésében, melyhez egy újabb videó is társult.

Az énekes nem hagyja, hogy Jenni kedvét már az induláskor elvegyék az utálkozók. Hosszú út áll még előtte, most azon dolgoznak, hogy a csiszolatlan gyémánt teljes fényében ragyoghasson.

Ő egy énekesnő, egy művész és egy csiszolatlan gyémánt! Most azon dolgozunk, hogy ragyogjon és kicsit mindenki érezhesse fényét! De nem hagyom senkinek, hogy egy olyan embert, aki dolgozik és küzd azért, hogy lehessen valaki és VALAKIVÉ válhasson elvegyék tőle azt, amivel Ő VALAKI lehet! Mert 3 alkalommal olyat mutatott az énektanárunknak, Török Andrisnak, nekem, barátainknak, családtagjainknak, ami hihetetlen és csodaszámba vehető!

- jelentette ki Ádám, aki teljes mellszélességgel kiáll a szerelme mellett. 


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715005513
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715005513
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715005513
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715005513
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek