Hűha

Emlékszel még Stifler mamájára az Amerikai pitéből? Így néz ki ma!

Címkék
MILFfotó

Létrehozva: 2023.03.09.

Hihetetlen, de Jennifer Coolidge ma már 61 éves! Ennek ellenére a színésznő még mindig a nagybetűs MILF megtestesítője.

Noha előtte is szerepelt filmekben, kétségtelen, hogy az Amerikai pite mozik, jelesül Stifler mamájának szerepe hozta meg Jennifer Coolidge színésznő számára a várva várt ismertséget. Igaz, a díjeső és a "nagy" szerepek elmaradtak, cserébe egy csapásról a másikra szexszombólummá vált. Saját bevallása szerint a szerepnek köszönhetően 200 férfival feküdt le. Nem véletlenül, hiszen ő lett az első és eredeti MILF, hiszen a mára oly ismert, dögös negyvenesekre használt kifejezés az Amerikai pitében hangzott el, és természetesen rá vonatkozott.

Jennifer Coolidge, Stifler mamája, Amerikai pite 2
Stifler mamája az Amerikai pite 2-ben, 2001-ben  Fotó: Photo12 via AFP

Nos, az 1999-es első rész óta sok víz lefolyt a Dunán, és bizony jó pár év el is telt. Coolidge tavaly augusztusban töltötte be a 61-et, és ezt azét nem tudná letagadni, de azért még mindig igencsak szemrevaló, amit az Insta-oldalára feltöltött fotók is bizonyítanak.

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/BirA3WS4gPjTduDu6UK-vLV7bwE4X5thaewgO2Agy0o/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2OTU5NWZmNDAyODQ4NDI4MWE1YmFiNzQwNDNjYWM4.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Emlékszel még Bonnie Tylerre? Az évi két botoxtól rá sem lehet ismerni!

Alaposan megváltozott az énekesnő.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715040018
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715040018
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715040018
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715040018
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség