Sikerült!

Hatalmas bejelentést tett Rácz Jenő: így halad a felépülése

sv

Létrehozva: 2023.03.23.

Még fel sem eszméltek a boldogságból, máris újra örülhetnek Rácz Jenőék, a rajongók pedig nem győznek gratulálni.

Rácz Jenő igazán büszke lehet mindarra, amit elért. A Michelin-csillagos séf az egyik leghíresebb hazai konyhaművész, a Konyhafőnök című showban pedig valósággal felragyogott a csillaga. Mindemellett a magánélete is nagyon szerencsésen alakult, csodálatos boldogságban élnek feleségével, Gyuricza Dórával, és sok-sok örömöt ad nekik tündéri gyermekük.

Rácz Jenő mindent megtesz a gyógyulás érdekében. Fotó: Ripost

Januárban azonban komoly problémáról értesítette a rajongóit. Térdfájdalmai miatt meg kellett őt műteni, a beavatkozás után pedig három havi rehabilitációra volt szüksége. Egy ideig kórházba kellett vonulnia, a műtét után három hétig pedig lábra sem állhatott.

Mostanra azonban kezd felépülni, és már sokkal jobban érzi magát. Három hónap telt el a beavatkozás óta, így a rehabilitáció a vége felé jár. Ugyanakkor futnia csupán az ötödik hónaptól lehetne, az alábbi videó szerint viszont ezt nem tartja be. Ennek természetesen nem az az oka, hogy nem fogadja el az orvosi utasítást, éppen ellenkezőleg: a doktoraival olyannyira intenzíven dolgoznak a felépülésén, hogy máris összejött: szintet léptek a gyógyulás útján, így már nyugodtan használhatja a futópadot.

A séf egy videót osztott meg közösségi oldalán, ahol jól látható, hogy keményen edz.

Két hónap múlva kellene itt tartanom

– vallotta be, majd hozzátette, hogy annak köszönheti a gyógyulásnak ezt a rendkívül gyors tempóját, hogy az orvosa nagyszerű, és ő maga sem adta fel, hanem tisztességesen végigcsinálta a rehabilitációt.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715024712
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715024712
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715024712
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715024712
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715024712
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség