Különleges

Miért olyan furcsák Berki Mazsi kedvesének lábujjai?

Zs.

Létrehozva: 2023.02.16.

Az özvegy friss nyaralós fotóján alig tűnt fel valakinek, hogy a celebnőnek a szoptatás után látványosan nagyobbak lettek a keblei. A nézőket sokkal inkább a titokzatos szerelmének furcsa lábujjai érdeklik. Ki érti ezt?

Berki Mazsitól megszokhattuk már, hogy a róla készült legszebb képeket osztja meg a követőivel, és persze a luxusnyaralásai legboldogabb pillanatait. Így értesülhettünk arról is, hogy a cikkünk születésének idején éppen egy távol-keleti nyaralóhelyen ejtőzik azzal a titokzatos férfivel, akivel egy pár hónapja alkotnak egy párt. 

A szerelmesek mindennapjai most sétával, evéssel, edzéssel és strandolással telnek, a tengerparton heverészésről is láthattunk képet, ami azonban több információt közölt a nézővel, mint amennyit Mazsi meg szeretett volna osztani. A képen az özvegy és a szerelme lába látható, és ez utóbbi akaratlanul is vonzza a tekintetet. Valami ugyanis nagyon furcsa azokon a lábujjakon: mintha a kettes és hármas össze lenne nőve. A fotón (bár egy picit homályos) nem látszik átjárás az ujjak között, a hátteret teljesen kitakarják. 

Berki Mazsi, a kedvese és a furcsa ujjak az óceán partján Fotó: Berki Mazsi/Instagram story 

A látvány azonnal beindította a nézők fantáziáját, sokan egyből azt feltételezték, hogy ezzel csakis a kiválasztottak élhetnek.

Az interneten nem is kellett sokat keresgélni, az ehhez kapcsolódó hiedelmeknek se szeri se száma. A legtöbb ősi történet azonban egybevág: akinek össze van nőve a kettes és hármas lábujja, az az életben általában táltos lesz, vagy sámán, kisebb csoportok vezetője. Kiválasztott, aki mindenképpen olyan életet él, melyet felsőbb erők, intuíciók irányítanak. 

Az ősi civilizációk szerint misztikusok és látók ők. 

Hogy tényleg így van ez vagy sem, arra sosem lesz bizonyíték. Ami azonban biztos, hogy a Wikipédia szerint a syndactyla nevű elváltozás 2000-2500 élve születés közül egynél fordul elő, egyes esetekben örökletes jelleget mutatva. 

Van, aki büszkén viseli 

Ashton Kutchernek is összenőttek lábujjai, bár nála nem teljes összenövésről van szó, mindössze egy hártya tartja együtt a kettes és hármas lábujját. A színész imádja ezt a különleges testi adottságát, és büszkén vállalja. 

MTV TRL - Total Request Live Show - Leicester Square Studios
Fotó: Andy Butterton - PA Images / Getty Images


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715100312
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715100312
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715100312
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715100312
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715100312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715100312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715100312
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch