Pletyka

Íme Kulcsár Edina és G.w.M válasza a szakításukról szóló pletykákra

mkb

Létrehozva: 2023.02.19.

Kendőzetlenül vallott a kapcsolatuk végéről szóló pletykákról Kulcsár Edina és Varga Márk. A sztárpár boldogsága még mindig töretlen!

Napok óta Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolata a téma. Úgy tűnt, hogy a sztárpár mindkét tagja gyanús jeleket küld a rajongóknak.

G.w.M és Kulcsár Edina TV2 Párharc
A kommentelők szerint válságba került a sztárpár kapcsolata Fotó: TV2

Edina Valentin-napon csak a gyermekeivel fotózkodott, a képhez pedig ezt írta: minden szerelme egy helyen van! A kommentelők pedig rögtön felkapták a fejüket, hogy ha G.w.M nem szerepel a fotón, talán rá már nem szerelmeként tekint?!

Mindeközben nemrég debütált Márk új slágere, melyben ezek a sorok hangzanak el: „Ő volt, ki hazakísért, hazudta, csak az enyém. Annyira nem fájt a búcsú, kicsikét el voltam vele. Nem tudom, valami vonzott, de nem baj, nem is az esetem. Jobb lesz nekem egyedül, nincsen normális! Becsap a szerelem, sokszor volt már így!"

A sztárpár néhány napig csendben tűrte a kapcsolatuk megromlásáról szóló teóriákat, ám mostanra megelégelték a dolgot. G.w.M 24 óráig elérhető Instagram Storyban öntött tiszta vizet a pohárba:

− Hogy mi szakítottunk? Ez egy akkor nagy orbitális hülyeség, mint az összes többi f*szság, amivel folyamatosan próbáltok lejáratni minket. Hazugság az egész. Aki ezt elhiszi, az olyan okos, mint egy ebihalfogalmazott, tőle megszokott nyers stílusban a fiatal rapper.

Edina pedig egy bő lére eresztett Facebook-posztban taglalta lépésről lépésre, hol tévedett a közvélemény, íme néhány részlet ebből:

NEM IGAZ! Sajnálom, hogy ezt kell most írnom, hiszen tudom, hogy sokan örülnének, ha a hír igaz lenne, hogy legyen továbbra is valamin csámcsogni, de nem tudok sem most, sem pedig a jövőre nézve ilyet ígérni. Megtaláltuk egymás oldalán a boldogságot és pont.

Edina ezután kifejtette, hogy G.w.M dalszövegei nem feltétlenül tükrözik az adott érzéseit, majd a saját kiírását is tisztázta: 

Én azt írtam, hogy EGY HELYEN, nem azt, hogy EGY KÉPEN. (…) 100 szónak is egy a vége! Mi nagyon boldogok vagyunk továbbra is egymás oldalán és alig várjuk, hogy a kislányunk születésével hivatalosan is egy család legyünk! − tette rendbe a félreértéseket a várandós menyasszony.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715091613
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196532_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715091613
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715091613
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715091613
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715091613
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria