NAGYHARANG

„Én vagyok a legrosszabb menyasszony” - a TV2 sztárja elúszott az esküvőszervezéssel

Létrehozva: 2023.02.08.

Módosítva: 2023.02.08.

Vannak, akik mindent az utolsó pillanatra hagynak, még, ha az esküvőjükről is van szó. Hiába, pedig a nagy napon mindennek tökéletesnek kell lennie. Vagy mégsem?

Megnéztük, hogy állnak a saját esküvőjük szervezésével híres mennyasszonyaink. Tóth Vera, Patai Anna, Láng Eszter, és sok más feleségjelölt is bevallotta: még mindig fogalmuk sincs, hogy milyen lesz az esküvőjük, pedig már nyakukon az időpont.

„Sehogy sem állunk”

Láng Eszter és Hajdú Péter sem kapkodják el az esküvőszervezést. Legutóbb lapunknak azt mesélte a műsorvezető választottja, hogy ő igazi utolsó pillanatosként működik, így hiába, hogy mindjárt itt a tavasz, még sehol sem áll a szervezéssel.

– Sehogy nem állunk! Szerettem volna én kitalálni mindent, de végül lehet, hogy mégis esküvőszervező segítségét kell majd kérnünk – nyilatkozta év végén Hajdú kedvese.

Hajdú péter és láng eszter
Eszter szeretett volna mindent maga megszervezni, de lassan kifut az időből Fotó: Markovics Gábor

A legrosszabb menyasszony

Vitányi Judit már másfél éve menyasszony, és idén nyárra nagyon szeretnék az esküvőt is megtartani, azonban még nem tudják a legfontosabb dolgokat sem.

Szerintem én vagyok a világ legrosszabb menyasszonya!

 A helyszín már körvonalazódik, de minden más még várat magára. Nem tudom, milyen ruhában leszek, mik a trendek, milyen virágom lesz, semmit! – vállalta őszintén a Tények műsorvezetője, hogy még sok elintéznivalója van a nagy napig.

„Bulit csapunk”

Tóth Vera és Pauli Zoltán bulira invitálnák a meghívottakat.

Nálunk mindenki berúg majd, és jól megtömi a hasát. Egy igazi bulit csapunk! 

– avatott be bennünket Vera a közelgő esküvője kulisszatitkaiba.

Tóth Vera
Tóth Vera bulizni szeretne az esküvőjén Fotó: Knap Zoltán

Várat magára

Békefi Viki már első babáját várja, egy kicsi lányt Feng Yao-tól, akit december óta már a férjeként is szólíthat, hiszen rögtönöztek a lánykérés után nem sokkal egy titkos esküvőt is.

Csak két tanúval egy házasságkötő teremben mondtuk ki a boldogító igent, a nagyobb lakodalom még várat magára, most a pici a legfontosabb

 – válaszolt röviden a gyönyörű kismama.

Fotó: Saját

Kis esküvő, nagy nászút

Patai Anna, aki a Megasztár 5. évadának felfedezettje hónapok óta menyasszony, és kisebb esküvőre vágyik, inkább menne el egy egzotikus nászútra, mint hogy milliós lagzit csapjon.

– Csak a nagyon szűk családot hívjuk meg, körülbelül 60 fős lesz az esküvőnk – szólt hozzá a gyönyörű énekesnő.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714996210
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714996210
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714996210
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714996210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték