Ünnep

Idén már nem egyedül tölti a karácsonyt Vavra Bence

S.M.

Létrehozva: 2022.12.22.

Jó ideje a szinglik táborához tartozik, de ezen egyáltalán nem bánkódik Vavra Bence. A szerelem egyelőre nem köszöntött be az életébe, de az ünnepeket már nem egyedül tölti.

Forrás: TV2

Intenzív évet tudhat maga mögött Vavra Bence. Idén ő lett az ország legsokoldalúbb előadója: megnyerte a Sztárban Sztárt, nemrég pedig a Dancing with the Stars-ban csillogtatta meg tánctudását. A fiatal énekes nagyon népszerű a lányok körében, mégsem él párkapcsolatban. Legalábbis egyelőre...

Vavra Bence, Dancing With The Stars, Fotó: Vaskó Tamás
A Dancing with the Stars döntőjébe ugyan nem került be, de így is igen szép teljesítményt nyújtott Vavra Bence  Fotó: Vaskó Tamás

– Intenzív időszakot tudhatok magam mögött, egyszerűen nem volt időm ismerkedni. 

Továbbra is nyitott vagyok egy kapcsolatra, de nem keresem erőszakosan a páromat. 

Mint minden fiatal, én is járok társaságba, ismerkedem új emberekkel. Hiszek benne, hogy jönni fog, amikor és akinek jönnie kell – mondta a Borsnak.

És bár a karácsonyt idén még egyedül tölti, de nem magányosan. Szülei korán elváltak, édesapjával és édesanyjával is nagyon jó kapcsolatot ápol.

– Ilyenkor körbejárom az országot, hogy meglátogassam a családot, igaz, most még barátnő nélkül. Nagy a távolság közöttünk, de nem bánom a sok utazást, mert így sokat vagyunk együtt – fűzte hozzá.

A napokban Vavra Bence nagy vágya teljesült, kutyagazdi lett. Egy alig több mint féléves tündéri keverék kisfiút fogadott örökbe.

– Több olyan alapítvány munkáját kísértem figyelemmel, akik kutyusok mentésével foglalkoznak, így találkoztam Zsömikével is. Régóta szerettem volna örökbefogadó lenni, de eddig nem volt olyan szakasza az életemnek, amikor felelősségteljesen vállalhattam volna. A Dancing with the Stars után – bár sok felkérésem van – most egy kicsit nyugisabb hónapok elébe nézek, így jut elég idő egymásra, hogy igazán összeszokjunk – mesélte boldogan. – Még csak másfél hete van nálam, de jól megtaláltuk a közös hangot, rendkívül okos. Januártól izgalmas lesz, ugyanis egy tréningbe kezdünk a kutyaiskolában – mondta.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek