Balhé

Kitört a magyar rapper háború: „Kitalálgatsz rólam ilyen baromságokat”

Létrehozva: 2022.12.20.

Hibrid durva vádakkal illette zenésztársát, Atist.

Agyvérzéssel került kórházba még tavaly Hibrid. Elmondása szerint ezt használta ki a Teswér formáció másik tagja és aláíratott vele papírt. Állításaira reagált Atis.

„A Teswérnek vége! Sziasztok! Ott kezdődött a történet, hogy regisztráltam egy YouTube csatornát 2006-ban, aztán alapítottam egy Teswér nevű csapatot 2018-ban és a klipjeinket, dalainkat a wmnd Youtube partnercégen keresztül feltöltöttem a saját csatornámra, ami hozta a bevételeinket, amiből tudtuk tovább finanszírozni a megjelenéseket. Hoztak a saját klipjeim, dalaim annyi bevételt, hogy teljesült a gyerekkori álmom, ami a zenéből való megélésről szólt. Sajnos 1 évvel ezelőtt kaptam egy agyvérzést, ami bal oldali bénulással, 3 hét kómával járt. Amikor magamhoz tértem, Atis bejött hozzám az intenzív osztályra, és örömmel mondta el, hogy intézett nekem egy automata váltós autót, aminek a vezetéséhez elég az ép jobb oldalam… aztán el akarta kérni a Youtube jelszavamat, és még a leszedált állapotomat kihasználva aláíratott egy papírt, amivel átkerülhet a cégére az a szerződés, amivel az összes bevétel hozzá kerül! Így nem volt más választásom, eladásra kínáltam a saját csatornámat, amit Papp Gergely, egy barátom/üzlettársam vásárol meg, akivel ketten működtetjük a Bedlam zenekiadót. A Teswér az én életművem, büszkeségem amit 4-en kezdtünk el az ötleteim alapján Fiatal Veteránnal, Flexivel, Imirrel, aztán vettem be Beat-et és az Atist. Köszönöm az eddigieket, és ha ezután is követtek, mert nagy dolgok készülődnek! Kellemes ünnepeket mindenkinek! Ez a kép az intenzíven készült mielőtt a csalás áldozata lettem!” – írta posztjában Hibrid.

Atis a Facebbokon reagált:

"Sajnos elkerülhetetlen, hogy ne reagáljunk semmit a mai történésekre, bár úgy gondoljuk ez csak a TESWÈR tagokra tartozik, mégis bele lett vonva egy harmadik fél is a történetbe, ami miatt nem hagyhatjuk szó nélkül. Hibrid a csatornáját, amin a hivatalos Teswèr megjelenések voltak a szólóink mellett, ma reggelre úgy tűnik, eladta egy lemezkiadó tulajdonosának, amit a tulajdonos a telefonbeszélgetésünk során megerősített. A Teswér formáció soha nem volt tagja egy kiadónak sem, így ebben a formában a továbbiakban ezen a csatornán nem tudunk semmilyen szerepet vállalni, illetve nem szeretnénk semmilyen formában szerepelni. A formáció nem tud azonosulni a kiadó elveivel és teljesen elzárkózik bármiféle együttműködéstől"– írta.

Egy másik bejegyzésben hozzátette:

"Nevetséges, szánalmas és szomorú, ami itt megy. Muszáj reagálnom, azt állítja ez az ember, hogy én bementem hozzá a kórházba és papírokat írattam alá vele, amiből semmi nem igaz. Mutasd meg Hibrid azt a papírt, mert ez így nagyon gyenge, hogy kitalálgatsz rólam ilyen baromságokat. Ennél lejjebb nincs. Kötöttem egy szerződést a wmmd-vel. Viszont ahhoz neki semmi köze, hiszen nem is aláírásra jogosult személy ebben az ügyben"

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197069_auto_resized.jpg
origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715109911
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197341_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szalántai horrorbaleset: műtétek várnak a megsérült nagymamára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196086_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715109911
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196779_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715109911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715109911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715109911
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"