Szívszorító

Haumann Péter utolsó szereplése: "Ilyen, aki sosem hal meg"

Zs.

Létrehozva: 2022.12.25.

Szívszorító, elgondolkodtató, méltóságteljes. Ilyen lett az első, egyetlen és sajnos utolsó közös munkája a színészóriásnak és a szintén színész fiának, Haumann Máténak.

Akármilyen távol is vagy az otthonodtól, a szeretet összeköt - hirdeti az egyik, ha nem a leghíresebb hazai alkoholmárka karácsonyi reklámja. Bár az ünnepi időszakban megsokszorozódnak a könnyfakasztó kisfilmek, ez az alkotás merőben más, mint a többi. Hiszen ennek a történetét maga az élet írta...

Haumann Péter
Haumann Péter 81 éves korában hunyt el (Fotó: Dunántúli Napló )

Haumann Péter, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Macskafogóból Safranek, a Vukból a részeges liba hangja, megannyi felejthetetlen film, színi előadás főszereplője 2022 május 28-án, 81 éves korában hunyta le örökre a szemét. Idén tavasszal azonban még elvállalt egy munkát - Ő sosem munkának, inkább játéknak nevezte a feladatait -, egy olyan felkérést ami még az ő életében is különleges volt, a fiával, Haumann Máté színművésszel. A duó egy alkoholmárka reklámfilmjét forgatta le, egy mini családi mozit, ami a szeretetről, hűségről, összetartozásról szól. Amikor kamerák elé ültek, még nem tudták, hogy ez lesz az első és utolsó közös forgatásuk... 

A kisfilm minden pillanatában, a főszereplők minden rezdülésében ott van az összetartozás, a tisztelet, a játék öröme... Talán ezért is nehéz könnyek nélkül megnézni. A YouTube-on is megtekinthető kisfilmhez megrendült rajongók írnak kommenteket, melyek közül az egyik a legbeszédesebb és talán a legpontosabban leírja, hogy mit is érez Haumann Péter őszinte játékát nézve az ember: "Ilyen, aki sosem hal meg." 

Haumann Péter Haumann Máté
Apa és fia az utolsó közös munkájukon (Fotó: Unicum)

A reklám, amit Nyitrai Márton rendezett és amiben a megrendelő kifejezett kérésére szerepel az apa-fia színészpáros, karácsony előtt sokszor feltűnik a televízió képernyőjén, és bizony nehéz könnyek nélkül befogadni az üzenetet és a látványt. Haumann Máté korábban így nyilatkozott az édesapja halála után, a kisfilm kapcsán: 

– Óriási hálát érzek, hogy édesapám utolsó munkájában én is részt vehettem, ez fontos volt számomra. Az is, ahogyan hozzáálltunk: igazi lelkesedéssel vártuk, hogy forgathassunk. Tudtuk, mennyire igényes a reklám, milyen felkészült a stáb, milyen szép a történet. Mindent gyermeki rajongással figyeltünk, ez egy örök emlék számomra.

Bizton állíthatjuk, hogy a néző számára is örök emlék marad... Nézzék csak: 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714967710
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714967710
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap