LUXUS

Zimány Linda próbálta eltitkolni vagyont érő luxusóráját

Létrehozva: 2022.11.06.

Vagyont érő luxusóráját igyekezett elrejteni rajongói elől Zimány Linda. Napokig senki sem szúrta ki, hogy megszerkesztette a fotót.

Az idei Dancing with the Star nemrégiben kiesett versenyzője épp Rómában piheni ki az elmúlt hónapok megpróbáltatásait. Az élményeit folyamatosan megosztja a rajongóival, s a beszámolók mellé természetesen fotón is megmutatja, milyen nevezetességeket látogatott meg valamint, hogy milyen fenomenálisan finom ételkölteményeket kóstolt meg. 

Köztudott, hogy Linda mindig ügyel arra, hogy kifogástalan legyen a megjelenése, ehhez hozzátartozik a gondosan megválasztott ékszer is. Az egyik olasz vacsora falatozása közben készült róla egy kép, amelyen utólag igyekezett kitakarni az óráját. Nem véletlenül, ugyanis a Bors utánajárt annak, hogy ez a darab több tízmillió forintba kerül
Az óra minden bizonnyal egy luxusmárka által piacra dobott kollekciójába tartozik. Mivel az óralapot utólag elhomályosította, ezért nem lehet tudni, hogy pontosan melyikről van szó. Abban biztosak lehetünk, hogy az értéke 23 és 75 millió forint között mozog. Így már érthető, miért döntött úgy, hogy inkább elrejtené a kíváncsi szemek elől, igaz, ha már nem akarta megmutatni, egyszerűbb lett volna levenni a fotó készítése előtt…
 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714989911
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714989911
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714989911
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192670_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bekeményített Károly király, ultimátumot kapott Harry!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián