PATRIÓTA

Polgármester lett a magyar zenész, de nem veszi fel a hivatali fizetését

Cs.G.

Létrehozva: 2022.11.16.

Spiegelhalter László már a második ciklusát tölti szülőfalujának élén. A DJ szíve mindig is idekötötte, és örömmel vállal szerepet lakhelyének szépülésében. Mára sokan úgy emlegetik csak, hogy „DJ Polgi”.

Spiegelhalter László, azaz Spigiboy az ország egyik legismertebb lemezlovasa ma már nem csak zenei munkásságára fókuszál, hanem ő Vácrátót polgármestere is. De hogy fér össze a két foglalkozás? Spigiboy ügyesen egyensúlyozik a két munka között, hiszen hivatásait teljes szívből és lelkiismeretesen végzi.

Mindig is lokálpatrióta voltam! Szívemen viselem a falu sorsát, mindig is idejöttem haza, akkor is, amikor hétvégéken több tíz fellépésem volt. Remélem itt is temetnek majd el – kezdte lapunknak a polgármester és lemezlovas.

Spiegelhalter László aka Spigiboy
Szívügyének tartja otthona, Vácrátót fejlődését Fotó: Saját

Azonban sosem szerepelt a tervei között, hogy politikai pályára lépne. Amikor 16 éves lányával beszélgetett, aki nem a településen képzelte el a jövőjét, akkor változott meg a véleménye.

A polgármesterség egy nem tervezett szívügyem lett. Egyik idősebb ismerősöm mondta nekem, hogy a fiatalabb generációnak kell tennie a jobb jövőért. Szerettem volna egy igazán élettel teli falut látni Vácrátóton, hiszen a botanikus kert is itt van, ahova rengetegen látogatnak el éves szinten. Az elején nagyon vigyáztam, hogy a két foglalkozásom elkülönüljön egymástól. Voltak nehézségek, de megtaláltam az egyensúlyt, sőt egy idő után úgy kezdtek hívni, hogy „DJ Polgi”

 – nevetett Spigiboy.

– Persze ezt csak kedvességből, nem fricska, mindenki nagyon jól fogadta és a férfiúi hiúságomnak is tetszett ez a név. Szerencsés vagyok, mert a mai napig nem érzem azt, hogy egy percet is dolgoztam volna az életemben. Ezért nem is veszem fel a hivatali fizetésemet, nem azért csinálom – mesélte örömmel.

László büszke arra, hogy otthona egyre népszerűbb az agglomerációba költözők körében és azért dolgozhat, hogy szeretett lakhelye szépülhessen, ahol szintén előszeretettel lép fel.

– Volt olyan, hogy a szomszédos települések is meghívtak egy-egy rendezvényre zenélni. Nagyon örültem, hogy nem csak polgármesterként gondolnak rám – büszkélkedett Vácrátót polgármestere.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715032210
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188003_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715032210
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715032210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715032210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség