Esküvő

Elmarad Tóth Vera jövő évi esküvője?

Létrehozva: 2022.11.09.

„Most össze kell magunkat szednünk, és nem költünk feleslegesen hülyeségekre” – mondta Tóth Vera, amikor az esküvőről kérdezték.

Amennyire csak tudja, kiegyensúlyozza egymást Tóth Vera és vőlegénye, Pauli Zoltán. Az énekesnő a GLAMOUR Hungary Instagram-oldalán indított élő adásban elmondta, már többször voltak olyan időszakban, ami megpróbáltatásra vagy állandó döntéshozatalra késztette őket.

Tóth Vera és Pauli Zoltán
Tóth Vera és Pauli Zoltán kapcsolata kiállta a próbát Fotó: Bors

Úgy érzem, hogy kiállta a próbát a kapcsolatunk

– fogalmazott Tóth Vera, aki megkapta a kérdést, szervezik-e már az esküvőt a vőlegényével.

Nem! Még nem, mert egyszerűen nincs rá időnk. Most össze kell magunkat szednünk, és nem költünk feleslegesen hülyeségekre

– mondta mosolyogva. Pedig az énekesnő a Család-barát korábbi adásában arról beszélt, bár a pontos dátumot nem tűzték ki, valószínűleg 2023-ban lesz az esküvőjük.

„Velem ne b*szakodjon senki!”

Tóth Vera a műsorban arról is beszélt, azt vallja, olyan nincs, hogy nem lesz jó valamikor.

„Ha te akarod, akkor jó lesz! Ez egy fontos dolog, hogy te hogyan látod magad. Láttam már majdnem mindent az életemben, engem már azt gondolom, hogy nagyon sokan bántottak és nagyon sok csalódás ért.

Én úgy érzem, már bocsánat, hogy ezt mondom – 40 körül majd neked is eljön ez a gondolat –, hogy „Ne b*szakodjon már velem senki!”.

Most már annyi mindenki azt csinált velem, amit akart egy darabig, hogy ebből elég. És jön az, hogy a saját házamat építem, nem kommentelek be másoknak, mert frusztrál az, hogy neki van, nekem meg nincs még.

Persze mindig mondják, hogy „Te könnyen beszélsz, mert van egy szép hangod”. Igen, könnyen beszélek, és a szép hangommal mire mentem a Covid alatt?! Semmire!

Mert első volt, amit elkaszáltak, az a kultúra. Azért, mert az sok embert hoz össze és azt nem lehetett, mert vírus volt. Ott ültem és azt éreztem, nem tudhatod, hogy meddig tart ez” – emlékezett vissza a nehezebb időszakra az énekesnő, aki ebben az időszakban párja éttermében segítette be.

„Mondtam neki, hogy hagy csináljam, különben meghalok. Muszáj volt valamit csinálnom, és ő engedte. Sok embernek furcsa gondolatai vannak, hogy akkor ő biztos miattam lett ilyen híres és népszerű. Biztos, hogy van benne valami, de az oroszlánrészt, azt a felelősséget, ami tényleg valóban a teher, azt a párom, aki bevállalja ebben a sztoriban. Én még mindig azt csinálok itt, amit akarok. Ha van kedvem, akkor kiviszem a vendégnek a bort, ha nincs, akkor bemegyek a kis kunyhóba egész hétvégére és nem megyek ki. Inkább elmegyek futni, jógázni, hátramegyek a szauna házamba, egy másik úton és nem találkozom senkivel. És ugyanígy ő is, amikor elmegyek fellépni, ki tud ebből az egészből szakadni” – mesélte Tóth Vera.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715033412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715033412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség