REVANS

Tovább dagad a balhé Alekosz házánál

Létrehozva: 2022.10.07.

A botrányhős magára haragította a motorosokat, akik most bosszúra szomjaznak.

Nagy port kavart Alekosz a közösségi oldalán megosztott bejegyzése, amelyben leírja, hogy megelégelte a motorosok tarthatatlan hozzáállását és a zajt, amivel szándékosan bosszantják az érdi lakosokat. Persze már a megoldást is megtalálta, a tervét részletezte is a követőinek.

Az alagút kijáratánál egy hálót feszítek ki, ami egy bizonyos decibel elérésénél fölcsapódik és elfogja a motorost. Amikor a motoros megmutatná, hogy ő a Jani, a háló fölcsapódik, a huligán elfekszik. Rendőrség kiérkezéséig a hippit lefogom, azt hatóságomnak ártalmatlanítva átadom – osztotta meg gondolatait, amit a motorosok véresen komolyan vettek, majd többen is megjelentek a rezidenciája előtt. Később újabb csapat érkezett, amiről Alekosz felvételt is készített.

Az egykori villalakó fülébe jutott, hogy a háború még korántsem ért véget, sőt, most kezdődik csak igazán, ugyanis a motorosok azt tervezik, hogy szombaton csapatostul érkeznek majd a háza elé.

A botrányhős a héten Balázsék reggeli műsorában beszélt a jelenlegi helyzetről.

Megálltak, odahúztak neki, gumikat csikorgattak, az egyik egy kerekezett, füstölt minden. Nagyon ijesztő volt! – mondta Alekosz, aki kifejezetten élvezi, hogy ilyen nagy hatással van az emberekre, ennek ellenére eszébe sem jutott, hogy kimenjen és beszéljen velük.

Ez egy demonstráció volt, egy jelzés, figyelmeztetés volt, nyilván arról szólt, hogy “Gyere ki!”, de nyilván nem megyek ki, nem vagyok hülye! – jelentette ki Alekosz, aki érezhetően megijedt a történtektől, ő azonban ezt erélyesen cáfolta.

Én nem visszakoztam, sőt, ez még csak a kezdet! Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Ha provokálnak, én is más szintre tudok kapcsolni… Este – mert tudtam, hogy jönni fognak, az interneten szerveződnek ezek és a beépített téglák küldik az információt – az utca végére egy behajtani tilos, majd egy zsákutca táblát helyeztem el, hogy ne jöjjenek be, csak azok, akik ott laknak. Ha bejönnek és azt teszik amit, akkor az már zaklatásnak és garázdaságnak számít – magyarázta és előrevetítette, mi fog történni, ha a motorosok nem tágítanak majd a háza elől.

Nekem van fegyverem engedéllyel, én azt viselhetem is. Egy riasztó gázpisztolyról beszélünk. Ki nem megyek, felhúzom a szúnyoghálót amikor jönnek és leadok egy figyelmeztető lövést. Ha azt meghallják, abban bízom, hogy elmennek onnan – fejtette ki Alekosz Balázsék reggeli műsorában.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961711
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961711
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap