Betegség

Sokkoló vallomás: Levetette melleit a 24 éves énekesnő

Létrehozva: 2022.10.25.

Mindössze 24 éves elvesztette a mellét a népszerű énekesnő.

A 2010-es tehetségkutató verseny nagy felfedezettje egy operaáriákat előadó 12 éves kislány volt. Patrícia Janečková nemcsak a zsűrit, hanem a nézőket is elkápráztatta. Azóta felnőtt, sikeres operaénekes lett.

A Myron Színházban elénekelhette a West Side Story főszerepét, első országos turnéjára Karel Gott is elkísérte. Február elején arról érkezett hír, hogy az Ostravában élő Patríciának emlőrákja van. Egy ellenőrző vizsgálat gyanús eredménnyel zárult, majd a szövetminta kimutatta, hogy rosszindulatú a daganat. Az énekesnő emiatt lemondta fellépéseit, koncertjeit.

A fiatal szlovák énekesnő közösségi oldalán mindenről beszámolt. Először akkor szólalt meg, amikor megtudta a diagnózist, majd pedig akkor, amikor megkapta a 12. kemoterápiás kezelést. Elmondta, hogy még kettő vár rá, utána pedig a műtét. Mondja: próbál pozitívan gondolkodni.

Az augusztusi beavatkozás előtt ezt írta: 

„Eljött a nap, amire fél évet vártam. Ma megműtenek. Tudom, hogy csak így gyógyulhatok meg. Ennek ellenére vannak aggályaim és félelmeim, de próbálom elhinni, hogy minden jól alakul, és hamarosan visszatérhetek a színpadra.” 

Szavaiból érződik, hogy aggódik, ami természetes, mégis beszámol mindenről, azzal a céllal, hogy bátorítsa a hozzá hasonló fiatal lányokat, nőket. „A rák itt van köztünk, és itt is lesz. Bár úgy hittem, hogy a fiatalság egyenlő az egészséggel, tévedtem...” Egyébként az emlőrák kezelésének egyik módja az emlőeltávolítás, ez lehet részleges, amikor csak a daganat által érintett részt távolítják el (emlőmegtartó műtét), és lehet teljes, amikor az egész emlőt eltávolítják, ez a masztektómia. Akkor ajánlják, ha a daganat a mell méretéhez képest nagy, vagy ha több daganat is van a mellben. Teljes emlőeltávolítást végezhetnek megelőzés céljából is, ha az emlőrákra hajlamosító genetikai mutáció (BRCA-génmutáció, családi halmozódás) igazolt.

Patrícia a műtétet követően újra jelentkezett közösségi oldalán. Meglepő, hogy nemcsak a kemoterápiát követő fotókat tette közzé, amelyeken látni, hogy elveszítette szép hosszú haját, hanem a masztektómia utáni felvételeket is megosztotta követőivel. Előbb fáslival bekötözve fekszik az ágyon, egy hónappal később pedig a kigombolt blúza mögül kilátszanak a varratok.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715094611
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715094611
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715094611
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715094611
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715094611
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715094611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715094611
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria