SZAPPANOPERA

Nem hiszed el, mivel foglalkozott Az érzelmek tengerén című török sorozat sztárja

Létrehozva: 2022.09.04.

Izgalommal, ármánykodással, könnyel és szerelemmel teli Az érzelmek tengerén című, Dunán futó török sorozat. A szereplőknek a való élete is igazán kalandos: van, aki informatikusból lett színész, s van, akit nővére beszélt rá a drámaszakkörre.

Özge Özberk (Deniz Öztuna) – fia is színész lesz

A gyönyörű főhősnőt szerepe szerint magára hagyja a férje két gyermekkel és rengeteg adóssággal. A valóságban a 46 éves színésznő, Özge öt év házasság után, 2012-ben vált el pénzügyben dolgozó férjétől. A következő két évben több futó kapcsolata is volt, míg 2014-ben rá nem talált a szerelem, Orkun Darnel úszó személyében.

Az előadói véna nem egyedülálló a családban: bátyja, Özgür is színész, sőt, Özge tinédzser fia, Leo is erre a pályára vágyik.

 

Mirat Yavuz (Kutsi) – kaparós sorsjeggyel nyert

 

A sorozatban Deniz megmentőjét, a jóképű lóidomárt alakító férfi, Kutsi csak a véletlennek köszönheti, hogy képernyőn szerepel. Gyermekkorában kaparós sorsjeggyel nyert egy nagyobb összeget, amiből megvette a rég áhított első gitárját. Zenészként kezdte a pályafutását, hét albuma jelent meg, Youtube-on legnépszerűbb számait több mint tízmillióan nézték már meg. Egy török zenecsatornán saját műsort vezetett: itt figyeltek fel rá egy orvosi sorozat készítői, az első szerep pedig hozta magával a többit.
 

Sebahat Kumaş (Diyar Türkcan) – nővére miatt lett színésznő

Igéző tekintetű csinos nő, aki a sorozatban a családjától menekül. A valóságban Sebahatnak nagyon szoros kapcsolata van a rokonaival, különösen a testvérével. Sebahat az egyetemen fényképészetet tanult, ám imádott nővére unszolására együtt beiratkoztak egy drámaszakkörre, s végül mindketten színésznőként találták meg a hivatásukat.

 

Hakan Eratik (Alihan Öztuna) – kávét és cipőt reklámozott

A sorozatban a rosszfiú Alihant alakító Hakan a való életben nagyon sokoldalú. Informatikusnak tanult, de az egyetemet végül nem fejezte be, mert megkapta az első színészi megbízásait. Egy ideig modellkedett, és számos török tévéhirdetésekben is szerepelt: Coca Colát, instant kávét, cipőt és függönyt is reklámozott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016912
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192532_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016912
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016912
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016912
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016912
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek