II. Erzsébet királynő

Annyi embert érdekel II. Erzsébet élete, mint még soha

Bors

Létrehozva: 2022.09.18.

Csak a britek nyolcszor annyian kattintottak.

II. Erzsébet halálát követően gyakorlatilag a fél világ egyszerre kattintott: a legkeresettebb sorozat lett a Netflix produkciója, A Korona.

Szeptember 9. és 11. között 800 százalékkal ugrott meg Nagy-Britanniában a sikersorozat nézettsége, ez azt is jelenti, hogy brutális mennyiségű ember kapcsolta be az edidig is rendkívül népszerű sorozatot. Amerikában egyébként négyszer többen voltak rá kíváncsiak, mint a királynő halálát megelőző hétvégén, Franciaországban pedig háromszor – írja a The Guardian.

Valószínűsíthető, hogy ezek után szintén rekordokat fog dönteni a sorozat ötödik évada, aminek a forgatását ugyan leállították az uralkodó halálának hírére, tiszteletből, ám később természetesen a munkálatok folytatódnak majd.

A Koronát, ami sokszor zavarba ejtő részletességgel igyekszik bemutatni a királyi család – főszerepben II. Erzsébet – életét, eddig 11 Emmy-díjjal ismerték el. A sorozatnak egyébként az egyik vonzereje abban is rejlik, hogy az idő múlását azzal is érzékeltetik, hogy a szereplőgárdát folyamtosan lecserélik. Így a következő évadokban a sokak által Dolores Umbridge szerepében megismert Imelda Staunton alakítja majd a királynőt, akit korábban Claire Foy és Olivia Colman játszottak.

The Crown (Season 5)
Sokan eddig a Harry Potter-filmekből emlékeztek Imelda Stauntonra. Hamarosan azonban már II. Erzsébet megformálójaként hivatkoznak majd rá  Fotó: Photo12 via AFP

Az eredeti tervek szerint az ötödik lett volna a sorozat befejező évada, ám a legfrissebb hírek szerint a Netflix berendelt egy utolsó, hatodik évadot, ami majd már a XXI. század eseményeit és szereplőit állítja középpontba, többek közt Katalinnal és Vilmossal. A készítők úgy fogalmaztak: II. Erzsébet szeptember 8-án bekövetkezett halálával immár egy teljes, lezárt történetet mesélhetnek majd el.

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/JRXFtsAbQZU7M-CJZZNBUG1niRanpSNTL6S2B88hFlY/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhYTM5YTEyMTBkMjQ1MjQ5MTg0YmM4OTdmMmZjYzVi.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kamaszlány és Oscar-díjas díva is bújt II. Erzsébet bőrébe

A brit uralkodó halálhírére leállt A korona forgatása.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715104818
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715104818
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195783_auto_resized.png
metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195106_auto_resized.jpg
vg.hu

Nagyobb lett a vártnál a legújabb Tesla Model Y hatótávja, Elon Musk ki is fizettetné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715104818
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715104818
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715104818
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715104818
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715104818
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch