Sztárbalhé

„Megélhetési celebcsaládok” – több hírességbe páros lábbal szállt bele ByeAlex

Létrehozva: 2022.06.10.

ByeAlex nem finomkodott a szavakkal, több celebbel kapcsolatban súlyos kritikát fogalmazott meg.

Forrás: Facebook

Nem szereti azokat a celebeket ByeAlex, akik mindent elmondanak magukról a nyilvánosság előtt. A zenész erről Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorában beszélt.

Én nem szeretem a kitárulkozó celebeket, akik mindent elmondanak magukról. Az ilyen megélhetési családok, celebcsaládok, meg ilyenek… Persze, ők így gondolják, így élik az életüket. Én például sosem értettem, hogy miért csinálnak emberek olyanokat, hogy sztoriban beszél arról „Képzeljétek el, hogy a kisfiam első szava az volt, hogy a nem tudom mi...” Mi köze van ehhez más, több millió embernek?! Én máshogy működöm. Persze, aki a médiában mozog, arra kíváncsiak, és beszélni is kell bizonyos dolgokról, de nem mindenről. Nekem az mindig visszatetsző. Én óvatos is vagyok az interjúkkal, mert nem akarok olyan embernek tűnni, aki tolja magát, és beszélni akar a hülye életéről, ami egyébként semmivel sem különlegesebb, mint másoké” – mondta ByeAlex.

A műsorban arról is beszélt, mit gondol arról, amikor egy híresség a betegségeiről beszél a sajtóban.

Szerintem k*va ciki, amikor ezen siránkoznak hülye celebek, hogy nekik mi a kínjuk! – fogalmazott.

A műsorvezető Peller Mariann úgy reagált erre, Alex nagyon szigorú.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715031611
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715031611
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715031611
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715031611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség