Örökség

„Beleült a jóba, a gazdagságba” - kiderült, ki örökli valójában Moldova György vagyonát

Létrehozva: 2022.06.18.

Az elhunyt író özvegye, Palotás Katalin elmondta, mi lesz az örökség sorsa.

Elhunyt Moldova György író

A június elején elhunyt Moldova György özvegye, Palotás Katalin egy interjúban reagált az őt ért vádakra. „Kié az örökség? Muszáj ezt szóbahozni, még ha szerelemről beszélgetünk itt, ha nem is a kolera, de a Covid idején, merthogy jóindulatú emberek – és ezekből van bőven Magyarországon – már írogatták itt meg ott, hogy ön beleült a jóba, a gazdagságba” - tette fel a kérdés a Blikk újságírója.

Mindent Moldova György két lánya örököl majd. Az első lépcsőfoktól az utolsó szögig, a bútorokig, a kredencig. Gyuri könyvgyűjteményéig. Ez nem is volt soha téma közöttünk - tisztázta a lapnak az özvegy.

„Én Moldovát, az embert szerettem, s ha egy halászkunyhóban lakott volna a Duna-parton, akkor is vele élek. Vita, vagy feszültség sem lehet ebből, mármint az örökségből, mert én hamarosan pakolok, és talán világgá megyek. Vagy lehet, hogy Szegedig, az közelebb van. Semmit nem viszek el innen. Egyetlen fűszálat sem, csak Gyurit, aki itt van bennem bármeddig is élek” - tette hozzá.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715029219
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715029219
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715029219
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség