Esküvő

Három menyasszonyi ruhája is volt az egykori szépségkirálynőnek

Létrehozva: 2022.06.02.

Valóra vált a gyerekkori álma Horváth Cintiának. A Miss Balaton 2014 közönségszavazásának nyertese a napokban örök hűséget fogadott focista szerelmének, Batik Bencének. A nagy nap varázsa viszont az esküvő után sem múlt el, mert a pár Görögországba utazott, hogy ott is kimondják a boldogító igent. Cintiának így nem egy, nem kettő, hanem egyenesen három menyasszonyi ruhája lehetett.

Forrás: Privé Salon by Camilla

A Miss Balaton mentora már gyermekkorában arról álmodozott, hogy tengerparti esküvője lesz. A házasságkötés örömétől viszont nem szerették volna megfosztani a családjukat és a barátaikat, így tartottak egy 130 fős esküvőt Mándokon, majd elutaztak Santorinire. Cintia elárulta, alig néhány hónapja volt megszervezni mindent, de a ruhái még így is kiemelt figyelmet kaptak.

Horváth Cintia
Cintia egyik gyönyörű ruhája  Fotó: Privé Salon by Camilla

Mindegyik alkalom más-más stílust kívánt

– Kigondoltam, hogy három esküvői ruhám lesz, mert így volt a legpraktikusabb. Volt egy ruhám a templomi és a polgári szertartásra, volt egy táncolós ruhám és még egy a tengerparti esküvőhöz is, hiszen mindegyik alkalom más-más stílusú ruhát kívánt. Az én ruhámon túl sokkal nagyobb fejtörést okozott Bence öltönyének a kiválasztása, de végül minden tökéletes lesz – mondta az egykori szépségkirálynő. 

Horváth Cintia
A volt szépségkirálynő a nagy napon is csodaszép volt  Fotó: Privé Salon by Camilla

Cintiának az alakjával szerencséje van, hiszen szinte minden tökéletesen áll rajta, de még így is kapott segítséget, hogy mi illik és mi nem.

– Nagy segítség volt számomra, hogy Cinti tudta, hogy milyen ruhát, illetve ruhákat szeretne és ezt az információt át is adta nekem. Így tudtam, hogy mit kell keresni pontosan a nagy napra. Volt neki egy nagyon szép templomi, bevonulós uszályos ruhája, ez egy kicsit klasszikusabb darab volt. A második ruha már a tánctérre illett, ez egy csillogósabb, modernebb ruha volt, kicsit szexisebb fazon. A tengerparti ruhája pedig tökéletesen illeszkedik a görög életérzésbe, a homokhoz és a tenger lágy habjaihoz – árulta el Barlow Camilla.

Horváth Cintia
Egy másik csodaszép darab  Fotó: Privé Salon by Camilla

Sok menyasszony nyitott az új ötletekre

A Privé Salon by Camilla tulajdonosa hozzátette, ma a legtöbb menyasszonynak már határozott elképzelése van arról, hogy miben szeretne férjhez menni, de sokszor az újra is nyitottak az arák.

– Szeretem, ha van rálátásom a stílusra, akár a helyszínre, ahol az esküvő lesz, mert lehet éppen olyan ruhát javaslok, amire a menyasszony nem is gondolt. Sokszor előfordul, hogy megérkeznek egy fix elképzeléssel, végül teljesen más ruhával távoznak a szalonból, mert elfogadják a véleményemet. Nálunk az is talál ruhát, aki teltebb, extrém magas, vagy épp nagyon alacsony. Mindenkinek tudunk segíteni, és kihozni azt a tökéletes sziluettet, amit a menyasszony szeretne magából megmutatni – mondta Barlow Camilla.

Klasszikustól a szexisig

A menyasszonyi ruhaszalon tulajdonosa szerint az elmúlt években nem történt nagy változás a trendekben. Ennek kicsit, még a koronavírus-járvány is az oka lehet.

– Érdekes, hogy két szélsőséges trend hódít: a nagyon visszafogott, klasszikus, akár egy picit zárt, letisztultabb ruhák és a nagyon csillogós, nagyon szexis, kicsit már-már áttetsző ruhák. Ezek a végletek, amik most dominálnak. A fazonban továbbra is népszerűek a sellő-fazonú ruhák, de épp úgy a klasszikus „hercegnős” ruha is. Kicsit a Covid-19 átformálta a trendeket, hiszen több kisebb esküvőt tartottak, sokat akár külföldön. Így szempont volt, hogy a ruhák könnyen, gyűrődésmentesen férjenek el a bőröndbe – tette hozzá Barlow Camilla, aki szerint kifejezetten jó ötlet egy esküvőre több ruhát is választani, mert nem csak praktikus, de kényelmes is a menyasszonyok számára. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/05/M9Lf5ASiqaV4h2YuLNn06TK7cMHABInFfz1rXLwUn04/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcyNGY2Y2ViZjUzMzRmYzg4YTM5MTQwNDJkYjliZWMz.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Annyira rákapott az ízére, hogy rövid időn belül harmadszor is férjhez ment Kourtney Kardashian

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714971009
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714971009
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap