Ambrus Attilát rendszeresen verték gyerekként, ő sosem emelne kezet sajátjaira

A gyereknevelés még egy sokat megélt férfiembert is megvisel, hiszen sokszor eszköztelennek érzi magát a szülő. Ambrus Attila és felesége, Réka is ugyanolyan nehézséggel küzd, mint bármelyik család: Annával, a három és fél éves kislánnyal nehezen lehet boldogulni, hiszen belépett a dackorszakába.

A nagyobbik gyerekemmel nem igazán bírok! – kezdte nevetve Attila a Borsnak. – A minap Székelyföldön hideg volt, szerettem volna, ha nem fázna meg. Megkértem, vegye fel a cipőjét, de ő vagy hatszor körberöhögött. Nyilván ilyenkor bepöccenek, de kezet sosem fogok rá emelni! Erre megesküdtem magamnak. Ma már megpróbálok higgadt maradni, de nagyon nehéz… – sóhajtott a Viszkis. – Így nem marad más választásom, mint a fenyegetés: a minap azt mondtam neki, hogy ki fogom kötözni egy fához, és majd jön a medve, ami felneveli, ha így folytatja tovább – avatta be lapunknak a trükkjeibe Attila, majd hozzátette, hogy ő túlságosan hányattatott gyerekkort élt meg, ezért bármennyire is eluralkodik rajta a feszültség, minden erejével azon van, hogy uralja azokat.

„Nincs az a pénz!”

Fontosak a gyökereim, de azt is látom, hogy milyen hagyományt nem folytathatok tovább.

Kiskoromban rendszeresen vertek, de én soha nem leszek képes ilyet tenni, nincs az a pénz! Nem verekszem, inkább megkérem a feleségem, hogy üssön rá ő Anna fenekére – folytatta Attila, aki nemrég családjával Erdélybe utazott, hogy meglátogassák az édesanyját és találkozzanak a külhoni barátokkal.

Messzi Mama

A gyerekek csak „Messzi Mama” néven emlegetik Ambrus édesanyját, akivel ma már szorosabb a kapcsolata, hiszen rendszeresen tartják a kapcsolatot telefonon, és a gyerekek is többször találkoztak már nagyival. Az erdélyi látogatás után Attila édesanyja is éppen náluk vendégeskedik.

– Másfél éves voltam, mikor faképnél hagyott minket az anyám és beállt egy vallási gyülekezetbe. Amikor az esküvőmre meghívtam, és nem jött el, végérvényesen megszakítottam vele a kapcsolatot. Majd eltelt jó pár év, és a gyerekeim érdekeit figyelembe véve úgy döntöttem, elásom a csatabárdot, szükségük van a nagymamájukra – mondta a keramikus.

„Apát miért zárták be?”

A legnagyobb félelmem, hogy egyszer a fejemre olvassák a gyerekeim, hogy miket tettem – vallotta be Ambrus Attila, aki mindenkitől bocsánatot kért, és úgy érzi: megkapta büntetését. A gyermeki, vagy később a kamaszkori kendőzetlen őszinteségtől azonban jogosan tart.

– A gyerekek a mi tükörképeink. Én szembenéztem már a sajátommal, de azzal még nem, hogy ők később mit gondolnak majd rólam – mesélte félelmét a jövőről a családfő, bizakodva abban, hogy humorral előbb-utóbb minden régi gazságnak el lehet majd ütni.

Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, de a jelenben nagyon igyekszem a legjobbat kihozni magamból, hogy Anna és Magor ne szenvedjen semmiből hiányt. Később, majd 30 év múlva kiderül, hogy csináltam a dolgom – zárta le kedélyesen a beszélgetést Ambrus Attila, aki most kerámiaművészetéből tartja fenn családját, és készül a balatonboglári szüreti vásárra, ahol augusztus 16-20-ig lehet vele találkozni a kerámiás standjánál.