BABA-BALHÉ

Tóth Gabi szerint játszótéri anyukák többsége nem figyel a gyerekére

Létrehozva: 2022.05.23.

Az énekesnő szerint az anyukák nyolcvan százaléka nyomkodja a telefonját.

Tóth Gabi elszomorodva tapasztalja, hogy a játszótéren a szülők nem kelőképpen fegyelmezik gyermekeiket – írta legutóbbi posztjában. Az énekesnő 2, 5 éves örökmozgó kislánya, Hannaróza imád homokozni, a lapátért és vödörért azonban mindig megy a harc.

Az én gyerekem a lufit és labdát veszi el előszeretettel másoktól, tőle meg a homokozó lapátot, vödröt és úgy egyáltalán minden mást. Persze az én harcos Marikám nem hagyja magát és visszavesz mindent, sőt... – írta az énekesnő blogbejegyzésében, a Család.hu-n. Hozzá tette, hogy a legtöbb édesanya észre sem veszi, hogy a homokozó kész csatatérré válik egy pillanat alatt, a babák összevesznek, és ne adj isten, homokot is szórnak egymás szemébe. Gabi nem helyesli, hogy az anyukák zömmel a telefonjaikat nyomkodják, és nem figyelnek kellőképpen a gyerekekre. A híresség a rajongók körében kérdést is feltett, hogy ki hogyan oldja meg az ilyen harcos helyzeteket?

Gabi Instagram-oldalán egy bájos fényképen most meg is megmutatta kislányát, ahogyan érdeklődéssel hallgatja a gitárjátékot, sőt, ő maga is próbálgatja a hangszert. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714983912
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714983912
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián