Pepe

Kovács Lehel tesztelte, meddig mehet el egy-egy poénnal

Létrehozva: 2022.05.12.

Kovács Lehel úgy érzi, hogy legújabb szerepében a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy hogyan formáljon meg egy fogyatékkal élő embert. Összességben azonban nagyon élvezte a TV2 új sorozatának, a Pepének a forgatását.

– A koronavírus kicsit lelassított minket, fontosabb dolgokra irányította rá a figyelmünket. Ugyanakkor jó volt egy olyan munkával visszatérni a szakmába, amilyen ez. Volt idő és lehetőség arra, hogy gazdagabban és színesebben fejezd ki, amit akarsz egy sorozatban. Nagyon örültem, hogy ezzel térhettem vissza – árulta el a Metropolnak Lehel, aki szerint amikor az ember elolvas egy forgatókönyvet, akkor azonnal elkezdi közelíteni magát a karakterhez.

TV2 PEPE sorozat, Kovács Lehel
Jelenet a sorozatból

– Nyilván én is ezen az úton indultam el, a karakterem szívét és az életigenlését a magaménak éreztem. A csapda mindig ott van, hogy hogyan mutatsz be egy testi fogyatékkal élő embert, illetve hogy hogyan lehessen valamin úgy nevetni, hogy az ne legyen sértő. Nyilván a szövegek és a poénok terén mertem tesztelni, hogy meddig mehetek el, és mi bántó vagy kifejezéstelen – magyarázta a színművész. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/04/0kdGLgKi6R6R1LASvtZJOWPiqhXGWyhO_6CUBOyfLBs/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4ODA3YTAyZWQ2NDRjNzA5OWVjYjU4NTQ3YjU1NWU3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Le kellett állítani a TV2 sorozatának felvételeit

Szerednyey Béla remekül érezte magát a Pepe forgatásain.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715004611
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715004611
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715004611
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715004611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel