Álmok

Kefir elárulta, már csak ismétlésekre vágyik

Létrehozva: 2022.05.29.

A V-Tech zenekar szőke frontembere szerencsésnek mondhatja magát, hiszen az életében minden elképzelése megvalósult már.

Forrás: Facebook

A Prémium Médiaválogatott Sztártitkok rádióműsor soron következő adásában Ricky vendége Kecskés Tibor, azaz Kefir volt. Az énekes őszintén beszélt itt arról, hogy bár most a Prémium Médiaválogatott tagja, gyerekkorában kifejezetten béna focista volt. 

Kefir

– Testnevelés tagozatos általános iskolába jártam. Ott gyakorlatilag mindennel foglalkoztunk. Röplabdáztunk, kézilabdáztunk, kosárlabdáztunk, talajtornáztam. Megyei negyedik helyezett voltam triatlonban. Középiskola alatt már extrém sportokat űztem, BMX-eztem, kijártam a miskolci Hősök terére gördeszkázni, görkoriztam, szörföztem, snowboardoztam. Amikor elindult a karrierem, nem volt időm a sportra, akkor ott félbeszakadt mindenféle edzés. Aztán találkoztam Földesi Janival a Prémium Médiaválogatott kapcsán, aki összehozott Fazekas Attilával. Attila személyi edzőként dolgozott velem. Onnantól mondhatni, hogy rendszeresen jártam edzőterembe kardiózni, gyúrni. A pandémia miatt ez abbamaradt, majd nem régen ismét a Prémium Médiaválogatott tagja lettem. Elkezdtem focizni, amit még gyerekkoromban sem szerettem annyira, mert nagyon rossz a labdaérzékem lábbal. Elég ügyetlen is vagyok benne, de nagyon szeretek lábteniszezni. Minden héten, kedden összejövünk a törökbálinti Arénában és játszunk egyet a Prémium Médiaválogatott-beli barátaimmal.

Az interjúban a zenész arról is mesélt, hogy milyen szerencsés ember. Az életében ugyanis már az összes vágya teljesült. 

Vágyaim olyanok vannak, amik már teljesültek, de megismételném őket. Ilyen lenne egy BS koncert, ami nem elképzelhetetlen, mert jövőre 25 éves a V-Tech zenekar, és vannak tárgyalások erre vonatkozóan. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715103018
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715103018
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197128_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715103018
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715103018
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715103018
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715103018
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715103018
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch