Költözés

Horváth Éváéknak el kellett hagyniuk álomotthonukat: Nagyon szomorú dolog történik velünk

Létrehozva: 2022.05.21.

Összepakoltak, és elköltöztek pazar otthonukból Horváth Éváék.

Januárban nagy bejelentést tett Hotváth Éva: családjával elhatározták, hogy elhagyják Magyarországot, és egy évre Indonéziába, egészen pontosan Balira költöznek. A csinos édesanya új életét YouTube-csatornáján is követhetik a rajongók, és mivel egy ideje hanyagolta a helyzetjelentést, legfrissebb videójában elmesélte, min mentek keresztül az utóbbi időben.

Különleges látogatók

Éva elmondta: az elmúlt egy hónapban ellátogattak hozzájuk a nagyik, akiknek nagyon szerették volna már megmutatni azt a csodát, amit Balin élnek át.

Habár azt tervezték, rengeteg videót készítenek majd a közös időszakról, a napok olyan eseménydúsan és gyorsan teltek el, hogy ebben az időszakban nem sikerült folytatni a vlogolást.

Minden este hullafáradtan feküldtünk le az ágyba. Mindkét gyerekkel játszottunk, ők is játszottak, rengeteget fogócskáztak Kristóffal. Nagyon hasznosan telt ez az időszak, de a vlog gyártása egy picit most a háttérbe szorult – mondta friss videójában Éva.

Költözniük kellett

A vlogmentes időszakban rengeteg dolog történt velük, a nagyikkal töltött idő mellett pakolással volt elfoglalva, mivel álomotthonukat el kellett hagyniuk.

Nagyon szomorú dolog történik velünk!

– harangozta be költözésüket a videó elején Éva, majd kifejtette az okokat.

El kellett költöznünk, ugyanis a másik házunkat kiadták napi bérlésbe, és ugye mi havonta, hosszú távra szeretnénk bérelni a házunkat – magyarázta Éva, hozzátéve: fiai, Alex és Kristóf nagyon izgatottak, már most imádják az új otthont.

A gyönyörű édesanya új vlogjában körbevezette nézőit az új házban, ahol ugyan kisebb kert és medence található, de van egy napozós terasz, és egy hatalmas, konyhával felszerelt nappalijuk is.

Szeretem!

Sokkal otthonosabb, jobban tudjuk tartani a kapcsolatot, nem vagyunk szétszórva az egész házban – tette hozzá Éva.

Új otthonukat szemmel láthatóan sokkal jobban élvezi a család minden tagja, főleg, miután a házat nagyon nehezen találták meg. Vlogjában az édesanya elmondta: Balin most újra virágzik a turizmus, ezért nem volt könnyű dolguk egy havi bérlésű családi ház megtalálásában. Végül is sikerült, mindenki nagyszerűen érzi magát az új helyen – és ez most a legfontosabb.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714987509
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714987509
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián