Gyász

Halottlátónál tudta meg Csobot Adél, miért halt meg az apukája, amikor 9 éves volt

Létrehozva: 2022.05.18.

Csobot Adél mindössze kilenc éves volt, amikor meghalt az édesapja. Az énekesnő a napokban egy halottlátónál járt, ahol úgy érzi, hogy mindenre választ kapott.

Forrás: Ripost

Halottlátónál járt Csobot Adél és Istenes Bence – utóbbi ezt kapta a születésnapjára. Előbbi a tragikusan fiatalon, 38 évesen meghalt édesapja, utóbbi pedig a négy évvel ezelőtt elhunyt nagypapája miatt ment a halottlátóhoz, erről az Istenest című YouTube-műsrban beszéltek.

„Én hiszek az ilyen dolgokban, hiszek abban, hogy van valami a halál után. Nem nagyon foglalkoztam ezzel, de egyre jobban érdekel a téma, egyre több kaput szeretnék megnyitni ezzel kapcsolatban az életemben. Négy évvel ezelőtt halt meg a nagypapám, ez volt az első ilyen közeli halálélményem, nekem előtte senkim nem halt meg. Akkor találkoztam az elmúlással, akkor kezdett el foglalkoztatni, hova kerülünk, mi történik a halál után…” – mondta Istenes Bence, akihez nagyon közel állt a nagypapája.

Én pedig kilenc éves voltam, amikor az apukám meghalt. És nyilván az egy kilencéves kislány életében egy óriási tragédia, trauma ért engem akkor. A mai napig azt gondolom, hogy cipelem ennek a terhét. Egy kicsit a hozzá való közeledésemről is szólt ez, illetve arra a kérdésre próbáltam megtalálni a választ, hogy tényleg van-e bármi a halál után, mi történik velünk, megmarad-e a lelkünk, akivel lehet-e kommunikálni. Kicsit a kíváncsiságom, meg abszolút az apukámhoz való kapcsolódás volt számomra a lényeg ebben” – fogalmazott Csobot Adél.

A sztárpár elmesélte, bementek egy irodahelyiségbe, ami Bencének kicsit fura is volt. Elmondása szerint ő sokkal spirituálisabban képzelte el az egészet. A halottlátóval kapcsolatban viszont különleges, jó energiát éreztek.

Olyan lelki kérdésekre választ kapsz, ami megértet vele dolgokat. Vagy mondjuk az Adélnál, hogy azt mondja. „egy kicsit megérettem, hogy miért akkor ment el apukám – fogalmazott Bence.

Adél elmondta, amióta halottlátónál jártak, teljesen más perspektívából nézi az életét.

38 éves volt az édesapám, amikor meghalt. Azt éreztem folyamatosan, hogy ez így nem igazságos, nagyon durva oka kell legyen, hogy ő ilyen fiatalon elment. És most azt érzem, hogy mindenre választ kaptam – mondta Adél.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194838_auto_resized.jpg
origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715052911
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183328_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Most éppen a Jobbik tyúkszemére lépett Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715052911
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715052911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715052911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője