Szakítás

Újabb magyar sztárpár jelentette be: Öt év után zátonyra futott kapcsolatunk

Létrehozva: 2022.04.05.

Janza Kata a közösségi oldalán jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata Pesák Ádámmal.

Janza Kata és Pesák Ádám öt együtt töltött év után a Facebookon jelentették be, hogy kapcsolatuk zátonyra futott. A színésznő egy hosszú bejegyzésben részletezte, miért jutottak erre a döntésre 22 évvel fiatalabb párjával.

Tudjuk, hogy a jelen helyzetben a világ és közvetlen környezetünk is sokkal fontosabb dolgokkal van elfoglalva, mint a mi személyes életünk történései. Vannak azonban olyanok, akiket ez mégis érdekel, miattuk írjuk most ezt a közleményt - kezdődik a közlemény. 

„Jó érzés, hogy a közönségünk meg akar ismerni minket, és amikor úgy adódik, velünk örül a boldogságunknak. Közszereplőként azzal is tisztában vagyunk, hogy ez esetben úgy korrekt, ha az életünk nehezebb szakaszait sem titkoljuk el.Ezen a fórumon, egyetlen alkalom erejéig tájékoztatjuk azokat, akik erre kíváncsiak, hogy privát kapcsolatunk véget ért.Tesszük ezt azért is, mert viszonyunkat a sajtóval eddig a kölcsönös tisztelet jellemezte, és nem szeretnénk, ha ez a jövőben másképp lenne. Bízunk benne, hogy ezzel az információval egyszer és mindenkorra elejét tudjuk venni annak, hogy olyan cikkek szülessenek rólunk, amelyekben mi nem működtünk együtt az újságírókkal” - olvasható Janza Kata Facebook-oldalán. 

Öt közösen töltött év után számunkra természetes, hogy szeretettel gondolunk egymásra. A közönség továbbra is láthat együtt minket a színpadon vagy más fellépés alkalmával, de a privát életünket a továbbiakban egymás nélkül képzeljük el. Kettőnkkel és a szakításunkkal kapcsolatban nem kívánunk nyilatkozni a jövőben. Ezúton kérjük a sajtó képviselőit, hogy döntésünket tartsák tiszteletben, és ne keressenek minket ebben a témában. Közleményünk csak teljes terjedelmében közölhető, és minden olyan megjelenés, ahol jelen információktól eltérő tartalommal találkozunk, jogi lépéseket von maga után” - zárta sorait a színésznő. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016012
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183328_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Most éppen a Jobbik tyúkszemére lépett Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193802_auto_resized.jpg
vg.hu

Hszi Csin-ping Párizsból üzent a magyarországi látogatás előtt – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016012
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016012
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek