Börtön

Stohl András örül, hogy letöltendőt kapott

Létrehozva: 2022.04.14.

A színész 11 éve okozott balesetet, mert ittasan, drogot fogyasztva ült a volán mögé.

Forrás: Ripost

Visszaemlékezett élete legrosszabb pillanatára Stohl András. A színész az 1Kanapén30 vendége volt, ahol kendőzetlen őszinteséggel mesélt a 11 évvel ezelőtt okozott balesetről. A népszerű műsorvezető nagyon szeretné, ha a történtek már a homályba vesznének, most mégis felidézte, hogyan érezte megát akkor, és mit gondolt a családja a baleset után.

– Hálás vagyok, hogy nem lett komolyabb baj, mert bármi történhetett volna, és a mai napig a fejemhez is vágják, hogy bármi történhetett volna. Nem hagytam senkit cserben, ott voltam, amikor a mentő megérkezik, a rendőrt nem vártam meg. Azt sem akartam, hogy Ancsi vigye el helyettem a balhét, hisz mindenki látta, hogy én vagyok ott a helyszínen. Drogot azóta egyáltalán nem használok, színpadra vagy kamera elé pedig soha nem megyek úgy, hogy ittam, erre pedig a kollégáimat is megkérem. Rendszeres alkoholfogyasztó vagyok, de csak otthon vagy előadás után. 

A családomat rettenetesen megviselte ez az eset, akkor is, ha nem mondták ki, vagy lehet, volt olyan is, amiről nem tudtam, hogy megviselte őket. Szeretném egyébként, ha már ezt befedné a homály, mert már tizenegy éve törté. Hálás vagyok, hogy letöltendő büntetést kaptam, tanultam belőle

 – mondta András. 

 

A színész 10 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott, amiből végül 5 hónapot kellett leülnie, jó magaviselet miatt kiengedték. Kiderült, hogy András magánzárkában volt, de a rabokkal jól kijött, becenevén, Bucinak szólították. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715025622
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715025622
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715025622
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715025622
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség