Illetlen

Döbbenetes: Lábfetisiszta kérését teljesítette Hódi Pamela

Létrehozva: 2022.04.27.

Nem mindennapi választ adott egy kérdésre a kétgyermekes édesanya.

Frappánsan kezelte az illetlen kérdést Pamela

Forrás: Bors

Nem szokatlan a sztároktól időnként egy-egy kérdezz-felelek keretein belül kapcsolatot teremteni a rajongókkal. Így tett a minap Tóth-Hódi Pamela is, aki rengeteg követője érdeklődésére válaszolt. 

Pamela 2018-ban jött össze Tóth Bencével, akivel egy rövid időre szétváltak, ám végül 2020 őszén összeházasodtak, következő év májusában pedig 

megszületett közös kislányuk, Evolet Olívia. 

Az immáron kétgyermekes édesanya rengeteget mesélt Instagram-sztorijaiban a hamarosan első életévét betöltő kislányáról, férjéről, a mindennapjaikról és arról is, hogy hamarosan újra képernyőn láthatjuk.

Egy szerető család

Mint írta, Evolet érkezésére nem kellett sokat várniuk, azonnal összejött a baba a szerelmeseknél. Pamela azt is elárulta, hogy ha kisfia született volna,

biztosan a Maxim nevet adták volna neki.

A gyönyörű anyuka szerelméről, Bencéről is vallott.

Éreztem, hogy neki bátran szülhetek gyerkőcöt, mert az első perctől tudni és érezni fogja, hogy apa lett. Ez akkor még érzés volt a részemről, ami változhatott volna, 

de mára nem csak érzem, hanem tudom is.

– írta Instagram-oldalán Pamela, hozzátéve: férje a kezdetektől fogva tudta, hogyan kell kezelni egy kisbabát, és a mai napig segít, miközben csodálja Evoletet.

Kiegyensúlyozott vagyok, mert szerető emberek vesznek körbe.

– jelentette ki Pamela.

Újra képernyőn

Pamelánál arról is érdeklődtek követői, hogy mikor, és milyen műsorban tűnik fel újra a televízió képernyőjén.

Hamarosan újra képernyőre kerül a páros

Fotó: Life TV

Észbontók, Drágám, add az életed, és a harmadik még titkos – jelentette ki az influenszer.

A Drágám, add az életed megújult évada május 9-én tér vissza a TV2-re, ahol Köllő Babett és Tilla műsorvezetésével olyan sztárpárok küzdenek meg eddig nem látott feladatokban, mint mint Hódi Pamela és Tóth Bence, Gáspár Győző és Gáspár Bea, Kótai Misi és Kótai Kriszta, Varga Viktor és párja, Lili, és Kökény Attila és felesége, Aranka.

Egy illetlen kérdés

A Pamelának küldött kérdések között valószínűleg rengeteg olyan is szerepelt, amelyekre senki sem válaszolna szívesen, ám a csinos anyuka kivételt tett az az egyik kéréssel, méghozzá egy olyannal, amelyet egy lábfétissel küzdő követője küldhetett be.

Lábfejedről legyenek gyakrabban képek, kérlek!

– így szólt az illetlen felkérés, amire Pamela fantasztikus választ adott:

Frappánsan kezelte az illetlen kérdést Pamela 
Fotó: Bors

a kétgyermekes édesanya ugyanis egy rövid videót posztolt brutálisan feldagadt lábfejeiről, frappánsan hozzátéve: 

Szülés után egy picit bevizesedtem!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195425_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715072715
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195742_auto_resized.png
metropol.hu

Rohantak a mentők, kerítésbe csapódott egy autós a Rákóczi utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195743_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715072715
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195808_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb elképesztő trükkel próbálkoznak a csalók – Jobban teszed, ha te is résen vagy!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715072715
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715072715
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715072715
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett