Sorozat

10 dolog, amit nem tudtál a ma is tündöklő Jane Fondáról

Bors

Létrehozva: 2022.04.03.

Módosítva: 2022.04.04.

Hamarosan véget ér a sorozat, amit milliók várnak a világon.

Nem gondolnánk, de idén már 85 (!) éves lesz Jane Fonda, igaz, december 21-én fogja ünnepelni e jeles évfordulót. Manapság a színésznőt a Netflix-rajongók a Grace és Frankie című sorozatban láthatták, és már nem kell sokat várni, és érkezik (nagy bánatunkra) a sorozat befejező évada, amiért egyébként a Frankiet alakító Lily Tomlin négy Emmy- és egy Golden Globe-díj jelölést is bezsebelt. Azon kívül, hogy hogyan lehet ilyen hihetetlen formában van Fonda, más titkokról is lerántjuk a leplet.

Lady Jane

Teljes neve: Lady Jayne Seymour Fonda, születése napján mutatták be Amerikában Disney egyik klasszikusát, a Hófehérke és a hét törpe című rajzfilmet. Henry Fonda színész lánya, aki olyan filmek ünnepelt csillaga volt, mint a Volt egyszer egy vadnyugat és a Tizenkét dühös ember című filmekben. Ez az örökség azonban nem nyomta el lányát, sőt, maga is kétszeres Oscar-díjas, és édesapjával együtt kétszer szerepelt együtt. Az Aranytóért apja Oscar-díjat kapott, amit viszont Jane vett át, súlyos betegsége miatt. 12 évesen (1950) veszítette el édesanyját, Frances Ford Seymourt, aki öngyilkos lett.

Kemény örökség

A színésznő csak évtizedekkel anyja halála után tudta meg, nemcsak mániás depressziós volt, hanem gyerekkorában rendszeresen szexuális zaklatásnak is ki volt téve édesanyja. Majd néhány évvel ezelőtt – bár korábban rendszerint utalt rá – elárulta, őt sem kerülte el a szexuális erőszak: „Gyerekkoromban megerőszakoltak, szexuálisan zaklattak, később előfordult, hogy kirúgtak, mert nem voltam hajlandó lefeküdni a főnökömmel. És minden esetben azt gondoltam, hogy ami történt, az az én hibám, mert nem a megfelelő dolgot tettem vagy mondtam”.

Aktivista és fittguru

Az 1960-as években a radikális amerikai polgárjogi mozgalom, a Fekete Párducok mellett állt ki, akik azt szerették volna elérni, hogy az USA-ban a feketéknek is ugyanolyan jogaik legyenek, mint a fehéreknek. 1968-ban a terhessége alatt Fonda a saját otthonában szervezett gyűjtést a mozgalomnak, amiért aztán az FBI egy időre megfigyelés alá helyezte. 2019 végén az egész világot bejárták a fotók, amelyeken Jane Fondát bilincsben viszik el a rendőrök a washingtoni Capitolium előtti klímatüntetésről. A filmezésen kívül számos könyvet és videót is kiadott saját edzésprogramjáról, azóta sem adott el annyi fitneszvideót senki, mint ő.

Láncdohányos

Az Ágnes, az Isten báránya (1985) című alkotásban annak ellenére, hogy Jane Fonda karaktere láncdohányos, a színésznő 10 évvel a film forgatása előtt leszokott. Így a filmben Fonda nád cigarettát szív, amiben nincs mérgező anyag, nincs benne dohány és nincs az egészségre kedvezőtlen hatással, olyanoknak készül, akik le szeretnének szokni a dohányzásról.

Visszatáncolt

A 90-es évek elején visszavonult a filmezéstől, ám az elhatározása nem bizonyult véglegesnek. 2005-ben visszatért a filmek világába, Jennifer Lopez kritikus anyósát alakítva az Anyád napja című vígjátékban. Azóta is hasonló karaktereket formál, főként komika szerepeket vállal. Azért utasította vissza Eleanor Shaw szerepét A mandzsúriai jelölt című 2004-es filmben, mivel nem akart negatív szerepben visszatérni a filmiparba a hosszú kihagyást követően.

Nem titkolja a plasztikát

Jane tinédzserkorától küzdött a bulimiával, míg végül a 40-es éveiben sikerült legyőznie a betegséget, és azóta sem nézett vissza. A színésznő azt sem titkolja el a nyilvánosság előtt, hogy plasztikáztatott, annak ellenére, hogy a média nem kímélte őt emiatt. Az állkapcsát és a szeme alatti területet formálták át, szerinte azonban ezek a kisebb beavatkozások „további 10 év munkát jelentenek a szakmában”.

Humorral a betegséget is

Jane Fonda nemrégiben beszámolt attól is, hogy azon kívül, hogy már csípő- és térdprotézise is van, további kihívásokkal kellett szembenézzen: az ajkán rákos daganat növekedett, amit műtétileg kellett eltávolítani. De a fiatalos filmsztár ezt is bizonyos fokú humorral és jókedvvel közelítette meg, amikor is közzétett egy fotót a közösségi médiában Lily Tomlin színésznővel (akivel együtt játszanak a Grace és Frankie című sorozatban). A képen a színésznő eltakarja a száját, és humorosan azt írta, megvan a módszere, amivel elrejtheti a száján a műtét utáni kötést.

Évtizedes barátság

Bár a sorozatbeli karaktereik szerint gyűlölik egymást, és csak férjeik egymásra találása miatt kénytelenek egymás társaságát elviselni, a valóságban évtizedek óta barátok Lily Tomlinnal. Az 1980-as komédiában, a Kilenctől ötigben ugyanis együtt játszottak, ez minden idők egyik legnagyobb bevételt hozó vígjátéka.

A Jóbarátok

Ha ismered a Jóbarátokat (ki ne ismerné?) és belekezdtél már a Grace és Frankiebe is, lehet némi olyan érzésed, mintha a Jóbarátokat néznéd idősebb kiadásban. S valóban, Marta Kaufman, a Jóbarátok alkotója jegyzi a Grace és Frankiet is. Állítólag Kaufman nem akart már hasonló komédiában részt venni, mondván nem tud már akkorát alkotni, mint ami a Jóbarátok volt. Állítólag az győzte meg, hogy belevágjon a sorozatba, hogy a fülébe jutott: Lily és Jane is vissza akar térni a vászonra. Amint összejött a páros, Kaufmannak már könnyű dolga volt.

Nyolcvanon túl is energikus

„Ha 20 vagy 30 éves koromban azt mondtad volna nekem, hogy 80 évesen még mindig színész leszek, azt mondtam volna, hogy elment az eszed.” – mondta Ellen DeGeneres műsorában a színésznő. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig élek. Minden reggel, amikor felkelek, meg akarom csípni magamat. Áldottnak érzem magamat” – árulta el. Jane nagyon odafigyel magára: jógázik, sétál, és még akár súlyzózik is. Azt vallja, attól, mert megöregszel, ez nem kell, hogy visszafogjon téged, fontos, hogy mindig „maradj mozgásban”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192169_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714971311
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191840_auto_resized.png
metropol.hu

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191943_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714971311
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184840_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián