KRACH

Zimány Linda elvesztette a vagyonát

Létrehozva: 2022.03.04.

Nagyon sok ember került bajba a magyar Sberbank végelszámolása miatt. A pénzintézet két nap alatt vált fizetésképtelenné, és bár 10 napon belül 100 ezer euróig kártalanítanak minden ügyfelet, akinek ennél több pénze volt, az elbukta. Köztük két hazai híresség is.

Az orosz–ukrán háború következményeként egyik napról a másikra dőlt be a Magyarországon működő Sberbank. Zimány Lindára is dermesztően hatottak a történtek, amit a Facebookon a privát oldalán osztott meg a barátaival. A doktori címet viselő celeb éppen Miamiban tartózkodik, ott érte váratlanul a hír, hogy nem fér hozzá a pénzéhez. A bankkártyáit egyik napról a másikra letiltották, a szerdai posztja szerint 48 órája egyetlen fillérje sem maradt. Bár a Betétbiztosítási Alap (ez a bankok biztosítója) 10 napon belül 100 ezer euróig kifizet minden ügyfelet, akinek a jelenlegi árfolyam szerint közel 38 millió forintnál több pénze volt, az elvesztette a vagyonát. Linda természetesen nem mondta meg, hogy pontosan milyen összeget bukott, de a posztjából áradó elkeseredés és kilátástalanság arra utal, hogy ennél nagyobb vagyona lehetett. A híresség azt írta, hogy az egész élete munkája veszett most oda, és bár ezt jelenleg sokként éli meg, igyekszik összeszedni magát, és újra építeni mindent, amit most elvesztett.

 

Széfét akarja Miló Viki 

Nem Linda az egyetlen, aki felvállalja, hogy ez történt vele, Miló Viki is hoppon maradt. A bokszoló a napokban a közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést azzal kapcsolatban, hogy nem fér hozzá a Sberbankban lévő széféhez. 

Napok óta zárva van a bankfiók és senki nem tudja nekem megmondani, hogyan jutok hozzá a széfem tartalmához. A számlámon csak egy kisebb összeg van, a széfben viszont fontos iratokat is tárolok, amiket nem tudom, mikor és hogyan kaphatok vissza. Az ügyvédemet kértem meg, hogy segítsen, jelenleg is azon dolgozik, hogy hozzáférhessek a papírjaimhoz – mondta a Borsnak Viki.

Fotó: Móricz István

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714995310
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714995310
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714995310
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Egyszer talán megadatik, hogy ne csak 3 hónapig legyek édesanya" – Vajna Tímea fájdalmas vallomása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714995310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték