A DAL 2022

Nyári Aliz: A nővérem gyermekeivel töltődöm fel

Létrehozva: 2022.02.12.

Nyári Aliz szombaton lép színpadra A Dal 2022 harmadik élő válogatóján, melyre édesapja, Nyári Károly kíséri el. Aliz, testvére, Edit pici gyermekeivel töltődik fel mentálisan, a kulisszák mögött pedig mézes-teával melegít.

A Nyári család egészen régóta képviseli hazánkban a szakmailag igényes zenét. A Dal 2022- ben a Nyári lányok közül, Nyári Alizt láthatjuk most szombaton a Dunán új dalával. A Bors kérdésére az énekesnő elmesélte, hogyan készül a versenyre, ahol a Félóra nyár című dalát először adja majd elő a nagyközönségnek.

Nagyon élvezem ezt az időszakot, úgy érzem, ebben a dalban ki tudok teljesedni egészen. A színpadon ott lesz velem a dal szerzője, jó barátunk is, Szakcsi Lakatos Róbert, aki zongorán kísér majd engem. Ezen kívül, nővérem Edit gyermekei, a két és féléves Kálmánka és a kis Editke, aki még csak 3 hónapos, szintén nagyon feltölt engem mentálisan – mesélte Aliz lapunknak, aki azt is említette, hogy van benne egy természetes izgalom, bármilyen sokszor állt már különféle színpadokon, de ez csak segíti a dalra még jobban fókuszálni.

A jó energiák a legfontosabbak, és ezért olyan megnyugtató, hogy apukám eljöhet velem aznap, hogy a háttérben velem lehessen. Tanácsokkal is ellát, az ő véleménye a legfontosabb számomra – foglalta össze Aliz azt, hogy mennyi mindenben számíthat a zongoraművész édesapjára. 

Édesapám bármiben segít - magyarázza az énekesnő

Amellett, hogy szakmailag is kikéri a véleményét, még akár a színpadi öltözéke felvételében is segít neki, ha megkéri. Aliz nagyon szeret a testvérével is fellépni, de mindkettejüknek megjelentek a múltban szólóban is a dalaik. Ideje nagy részében Nyári Edit most édesanyai teendőit látja el, habár új dalokon máris ötletelnek az énekesnők. A két testvér mindig támogatta egymást, Edit most is jó tanácsokkal látja el Alizt, édesanyjukkal és öccsükkel együtt izgulnak érte szombat este.  

A Nyári testvérek mindig számíthatnak egymásra

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek