Celeb

Kiderült, majdnem meghalt Terence Hill

Bors

Létrehozva: 2021.11.09.

Bud Spencer és Terence Hill vitathatatlanul a magyarok kedvencévé vált az elmúlt évtizedekben. A két legendás színész életéről Verhetetlen páros címmel írt könyvet Király Levente.

Király Levente olyan történeteket tárt a nyilvánosság elé, amiket a nagyközönség eddig sosem ismerhetett a színészpárosról.

– Mindig tudtam, hogy az előző könyveimhez képest még számos el nem mesélt történet létezik Bud Spencer és Terence Hill életművében. A koronavírus első hulláma alatt belekezdtem a kutatómunkába, ami nem volt egyszerű: a stábtagok, pályatársak, akik az új könyvemben megszólalnak, már az idősebb korosztályhoz tartoznak, nincsenek fent közösségi oldalakon, így igazi kihívás volt felkutatnom őket. De örömmel idézték fel az emlékeiket, látszott rajtuk, hogy jól esik nekik, hogy Magyarországon ennyi év után is ápolják a két színész örökségét – idézi a Metropol.

Az író a két színész filmjein nőtt fel, és miután felnőttként sikerült jó barátságot kialakítania velük, küldetésének érzi, hogy életművüket minél tovább fenntartsa.

Volt szerencsém találkozni velük, és rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy elképesztően kedves emberek. Hiába alkottak remekműveket évtizedeken át, semmiféle sztárallűrt nem tapasztaltam velük kapcsolatban, szerények és nyitottak voltak. A filmjeik itthon – népszerűség tekintetében – évtizedek óta túlszárnyalnak az amerikai filmek áradatán, hiszen egy olyan szórakoztató légkört teremtenek, aminek köszönhetően az egész család számára remek közös kikapcsolódás megnézni a filmjeiket. Ki hitte volna 1967-ben, amikor elkészült az első közös alkotásuk, az Isten megbocsát, én nem!, hogy 2021-ben is szárnyalni fog a kultuszuk Magyarországon? Bízom abban, hogy az elkövetkezendő évtizedekben is legalább akkora népszerűségnek örvendenek majd a filmjeik, mint manapság.

Terence mindig maga végezte a kaszkadőr mutatványokat, nem ismert félelmet. Sportos fizikuma pedig képessé tette mindezekre. Ez azonban veszélyeket is rejtett magában.

Kicsit mérges is voltam – meséli a ma az Egyesült Államokban élő producer, Josi Konski –, amikor felesleges kockázatokat vállalt. Igazi hős volt. A feleségétől hallottam, hogy New Yorkban látta, hogy egy nőt az utcán bántalmaznak, és sikeresen megmentette. A támadó azonban a dulakodás közben úgy megszúrta, hogy Terence majdnem meghalt.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714989311
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714989311
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián