Celeb

Meglepő őszinteséggel vallott Gryllus Dorka, bevállalta a nyitott kapcsolatot

Bors

Létrehozva: 2021.11.26.

Nem volt vele gondja.

Forrás: Facebook, Vimeo

Járai Mátéék után újabb színészről derült ki, hogy nincs ellenére a nyitott párkapcsolat. Gryllus Dorka a Story magazinnak beszélt róla, hogy ő maga is kipróbálta már ezt, és nem is volt gondja a nyitott kapcsolattal, működött amíg működött.

„Felőlem mindenki úgy él, ahogy akar. Senkit nem ítélek el, már csak azért sem, mert én sem voltam mindig monogám.

Korábban éltem én is nyitott kapcsolatban.

Nem én kezdeményeztem a nyitott kapcsolatot. Volt olyan párom, aki azt mondta, hogy nagyon szeret engem, de ha ebből hosszú kapcsolatot szeretnék, akkor ne legyen hűségi fogadalom, mert akkor csak hazugságba kergetjük egymást. Ez az ő koncepciója volt, én pedig azt mondtam rá, hogy jó. Működött, ameddig működött, akkoriban nem volt ezzel bajom, de nyilván nem vagyunk már együtt, úgyhogy valahol megbicsaklott ez a sztori. Ettől függetlenül elhiszem, hogy van olyan pár, akiknél jól működik a nyitott házasság – vallotta a színésznő.

Jelenleg azonban Simon Kornéllal teljesen egyetértenek abban, hogy nem működne közöttük ez a fajta kapcsolati modell.

„Kornéllal annyira erős közöttünk a szerelem, a kötődés, a birtoklási vágy, vagy bárhogyan is nevezzük, hogy nem tudnék osztozni rajta. Most nincs fantáziám a nyitott házassághoz. Aztán lehet, hogy egyszer ezt másképp látom majd, hisz sosem lehet tudni, hogy mit hoz az élet. Most azt mondom, hogy képtelen lennék megcsalni őt, és belehalnék, ha félrelépne" – tette hozzá Gryllus.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715030413
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715030413
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715030413
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség