Celeb

Meg fog lepődni, hol folytatja Palik László

Bors

Létrehozva: 2021.10.28.

Kiderült, hol folytatja a TV2-től távozó Palik László.

Forrás: Bors

Október közepén derült ki: Palik Lászlót már biztosan nem láthatjuk az Exatlon Hungary következő évadában, a műsorvezető ugyanis három év közös munka után otthagyta a TV2-t. Azóta mindenki azt találgatta, vajon hol folytatja Palik, aki alighanem sokakat meglepett döntésével, ugyanis nem egy másik országos tévécsatornán, hanem az interneten, egész konkrétan a YouTube-on láthatjuk viszont.

Palikék Világa by Manna címmel indít ugyanis sorozatot a Manna Vision Médiánál – tudta meg az Index.

A tévés tisztában van vele, hogy szokatlan terep lesz számára a netes műsorkészítés.

– Azt gondolom, amibe most kezdek, hatalmas kihívás számomra, talán az utolsó nagy kihívásom, ugyanis a verseny itt korlátlan. A YouTube-ra percenként a világon ötszáz óra anyagot töltenek fel, egy adott percben tehát ezzel az ötszáz órával kell versenyeznie annak, aki úgy gondolja, hogy az online téren keresztül megy. Ez a dolog mindig is halálosan izgatott, és még ennyi idősen is nagyon foglalkoztat. Engem ugyanis egyetlen egy dolog érdekel, így vagyok bekötve: a verseny – magyarázta az oldalnak.

A műsor egyébként a tervek szerint hetente háromszor jelentkezik majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715082012
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195951_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715082012
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715082012
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715082012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715082012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715082012
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam