Gáspár Sándor: Csúnyán kitoltak velem a poloskák! – interjú

Négy rendező, négy kortárs író – Madách Imre drámai költeményét gondolták újra Az ember tragédiája 2.0 címen a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Hogy sikerült a bemutató?

Nyugodtan kijelenthetem, hogy gigantikus vállalkozás a 2.0. Madách fantasztikus drámáját a kortárs írók ültették át századunkba, és Márton Lászlónak köszönhetően Ádámként Picasso bőrébe bújhattam. Még tánc­órákat is vettem, így mondhatom, eltáncoltam a zseniális festőt. Csodálatos este volt, megható. Képzelje el, egyszerűen nem akartak leengedni bennünket a színpadról, hosszú percekig zúgott a vastaps, pedig már tizenegy felé járt az idő.

Nem féltek attól, hogy a közönség elunja magát a négy és fél órás előadás alatt?

Reméltük, olyat látnak, hogy nem érzik majd az idő múlását. Csodálatos este volt, megható. Képzelje el, egyszerűen nem akartak leengedni bennünket a színpadról, hosszú percekig zúgott a taps, pedig már tizenegy felé járt az idő.

Lehet, a közönség is legalább annyira ki volt már éhezve a színházra, mint önök, színészek?

Annyi bizonyos, hogy egy kicsit megszállottnak kell lenni ahhoz, hogy valaki több mint négy órát végigüljön a színházban. De nagyon bízom abban, hogy akik szeretik a színházat, szeretik a jó előadásokat, eljönnek, és megnézik a darabot. 

Egyébként hogyan bírta a koronavírus miatti kényszerszünetet, mennyire viselte meg a színháznélküliség?

A szerencsésebbek közé tartozom, mert online játszhattam a színházban, és egy tévéfilmet is forgattam. De ezzel együtt idén nyáron már elvonási tüneteim voltak, nem bírtam volna ugyanazt végigcsinálni a szabadidőmben, mint egy évvel ezelőtt. Tavaly ugyanis kertészkedni kezdtem, magas­ágyást készítettem, paprikát meg zöldséget termesztettem. Aztán szinte az egészet felzabálták a poloskák. El is ment az egésztől a kedvem. Nagyon elkeseredtem, de aztán szerencsére fordult velem a világ. 

Mi történt?

Mivel a pandémia gátat szabott például a balatoni nyaralásomnak is, idén bepótoltam mindent. Hedonista módon csak olyasmi került nálam a középpontba, ami örömet okoz. Sikerült feltölteni a merülő akkumulátort, sokat voltam együtt a családdal, a lányommal és a fiammal is több időt tudtam eltölteni. Szóval semmiben sem hasonlított a tavalyi nyárhoz.

Szóval nem kell attól tartani, hogy Gáspár Sándor a színház helyett a jövőben zöldséget fog termesz­teni?

Nem váltok, megmaradok színésznek. Szerencsére a szeptember jó sűrűre sikeredett, három bemutató is volt az elmúlt hetek során, a Radnóti Színházban, az Eiffel-műhelyben és Fehérvárott volt premierem. Na és játszottam a Rózsavölgyi Szalonban is.

Láthatóan nem hízott el a karantén alatt. Beoltatta magát?

Természetesen. A fertőzés elkerült, nem lettem beteg, minden rendben van. Jól érzem magam a bőrömben.

Akárcsak a színpadon.

Örülök, hogy a színházak, a rendezők nagy feladatokkal látnak el. Mondhatom, hatalmas súlyt pakolnak a vállamra. De bírom a terhelést, és várom a további kihívásokat. Addig pedig játszom a már futó darabokban, és élvezem a közönség szeretetét meg a tapsot.

Névjegy

Gáspár Sándor (Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész)

Született: 1956. április 9., Szentes

Öccse: Gáspár Tibor színész.

Gyermekei: Gáspár Kata színész (34 éves) és Gáspár Gergely zenész (39 éves).

1979-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ahonnan a Vígszínházhoz szerződött. A budapesti Katona József Színház alapító tagja volt, játszott a Művész Színházban, az Újszínházban, 2013-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.

Legnépszerűbb filmjei: Üvegtigris 1–3., Csapd le csacsi! Világszám!, Egy bolond százat csinál, Roncsfilm.