Celeb

Őszintén vallott drámájáról Mihalik Enikő: A szülés utáni depresszió arcon csapott – videó

Bors

Létrehozva: 2021.09.16.

<p>A szupermodell kislánya nyolc hete született meg.</p>

Nyolc hete adott életet első gyermekének Mihalik Enikő, aki természetesen nagyon várta kislánya érkezését, ám azzal szembesült, mint sok ezer nő szülés után, hogy a hirtelen rá szakadó felelősség nagyobb, mint amit előtte elképzelt. Enikő végtelenül őszintén mesélt egy videójában arról, hogy mi is játszódik most le a fejében és a testében. Először a gyors fogyásáról beszélt, amiről már a Bors is írt.

– Vékonyabb is vagyok, mint mielőtt teherbe estem volna. Ezt talán részben annak is köszönhető, hogy folyamatosan termelődik az anyatej és ez rengeteg energiát vesz igénybe. És hát maga a tápérték, amit a tej magában tartalmaz, szerintem az én szervezetemből sokat elvesz. Most a diétámra egyáltalán nem figyelek oda, számomra is nagyon meglepő, hogy ennyire gyorsan ilyen sokat fogytam – mondta Enikő, aki megemlítette még a kialvatlanságot is, mint „fogyasztószert” és azt is, hogy sokszor enni sincs kedve vagy nem tud.

Ekkor pedig a szülés utáni súlyos depressziójáról kezdett beszélni.

– Sokkal nehezebb egy újszülött kisbabával, mint számítottam rá. Tudtam, hogy nehéz lesz, de azt nem, hogy ennyire. Azt hiszem, a szülés utáni depresszió is egy kicsit arcon csapott. És bár napról-napra sokkal jobb, ahogy fejlődik a kisbabám és egyre több dolgot képes csinálni, például rám mosolyog, elvan magában 5-10 percig, amíg el tudok mosogatni, vagy be tudom dobni a ruhákat a mosógépbe, ez már mind hatalmas segítség. Arról nem is beszélve, hogy a mosolygása, az, hogy ha már nem sír önkéntelenül egyfolytában, az már nekem egy hatalmas pozitív visszajelzés, ami nagyon sokat segít abban, hogy megerősítsen, mégis valamit jól csinálok akkor is ha nehéz vagy fáradt vagyok. Nagyon sokszor megkérdőjeleztem, hogy vajon jó anya vagyok-e és valóban van, hogy sokszor elsírom magam – mesélt drámájáról a modell, majd elmondta azt is, hogy két oka is van annak, hogy sír: van, hogy a boldogság, van, hogy a kétségbeesés csalja elő a könnyeket. Ám szerinte ezen nincs mit szégyellni, teljesen természetes az, hogy egy anyukának vannak kétségei saját magával kapcsolatban is.

Egy dolgot tett szerinte rosszul: éjjel-nappal a Google-t bújta, mindenféle kérdést tett fel, mint minden más kismama, ám azt vette észre, hogy nagyon sok kismama úgy válaszol, mintha egy tökéletes világban élnénk, ahol mindenkinek mindent ugyanúgy kell tökéletesen csinálnia. Ám ezektől a válaszoktól Enikő még inkább azt érezte, hogy ő bizony megint rosszul csinál valamit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715049612
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715049612
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715049612
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715049612
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője