Celeb

Balesete után először lépett ki az utcára Rózsa György: maradandó is lehet a sérülés?

SM

Létrehozva: 2021.09.03.

<p>Augusztus 24-én délután, több mint hat hét után engedték ki csípőműtétje után a kórházból Rózsa Györgyöt. Fájdalmai még vannak, de új lendületet adott a gyógyuláshoz, hogy végre elhagyhatta a betegágyát.</p>

Forrás: MTI

Rózsa György július 8-án Budapesten, a rákospalotai temető előtt megbotlott, elesett és eltörte a csípőcsontját, azonnal műteni kellett. Másfél hónapig feküdt az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben, azóta otthonában lábadozik. Állapota sokat javult, de fájdalmai nem múltak el.

- Szerdán tettem ki a lábam először a kórházból és a házamból. Egy barátom vitt el a Rózsakertbe, ahol a banki ügyeim elintézésén kívül óriási élményben volt részem, mert megebédeltünk az egyik kedvenc éttermemben. Csodálatos volt újra ezt átélni, megmelengette a lelkemet. Reményt ad, hogy fogok még menni, bár az is meglehet, hogy csak sántítva tudok majd közlekedni. Bízom benne, ha nem is azzal a teljesítménnyel, mint régen, de tudom folytatni az életvitelemet – kezdte a Borsnak.

A legendás tévés nem tud elég hálás lenni régi jó ismerősének, aki az elmúlt időszakban a gyógyulását segítette.

Poór Gyula professzornak, az ORFI főigazgatójának sokat köszönhetek, mert befogadott és hat hétig gondoskodtak rólam. Édesanyámat is ott kezelték, régi jó ismerős. Ha bármi problémám van, őt azonnal hívhatom. Ha minden jól megy, akkor majd csak januárban, fél évvel a műtétem után találkozunk, amikor egy nagyobb kontrollvizsgálaton kell megjelennem – mondta érdeklődésünkre.

Rózsa György egyelőre még mankóval közlekedik, a gyógytornász segítségével hamarosan azon dolgoznak, hogy megtanuljon bottal járni.

A zuhanyzást is megy, végre kézre állnak a dolgok, jövök-megyek a lakásban. Nem sokat ülhetek egy helyen, nem szabad terhelnem a csípőmet, sokat kell menni, hogy megerősödjenek a lábaim. Sajnos fájdalmaim még mindig vannak. Napközben elvagyok, estére jön jobban elő, néha fölébredek arra, hogy lángol a combom – mesélte a tévés, majd hozzátette, szerencsére nincs ideje a betegségén gondolkodni, mert szinte sosincs egyedül.

Heti háromszor jön a gyógytornász, kétszer a masszőr. Közben a baráti társaságom sem hagy magamra, tegnap például focit néztünk, együtt megvacsoráztunk, rengeteget nevettünk. És Csilla lányom is gyakran látogat meg Ádám kisunokámmal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715030413
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715030413
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715030413
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség